Sámuel I. könyve 7. rész 1-2,10-12.
„És eljövének a Kirjáth-Jeárimbeliek, és felvitték az Úrnak ládáját, és bevivék Abinádáb házába, mely a dombon vala; és Eleázárt, az ő fiát az Úr ládájának őrizésére rendelék és lőn, hogy attól a naptól fogva, a melyen Kirjáth-Jeárimban hagyták a ládát, sok idő eltelék, tudniillik húsz esztendő. És Izráelnek egész háza síránkozék az Úr után…
És lőn, hogy a mikor Sámuel az égőáldozatot végezé, eljövének a Filiszteusok, hogy Izráel ellen harczoljanak. Az Úr pedig mennydörge nagy hangon azon a napon a Filiszteusok felett és annyira megzavarta őket, hogy megverettetének Izráel előtt. Akkor kijövének Izráel emberei Mispából, és üldözték a Filiszteusokat és verték őket egészen Bethkáron alól.
Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!”
Izráel népe is emlékezett a mögötte levő 20 évre. De ők egy szomorú eseményre emlékeztek és sírtak. Tudniillik arra, hogy az Úr ládája már 20 éve nem volt velük, a filiszteusok uralma alatt szenvedtek, és várták a szabadítást. Sámuel szavára a nép megtért az Úrhoz, és elhagyta a bálványait, az Úr pedig megszabadította őket a filiszteusok kezéből. Ezek után Sámuel egy emlékkövet állított fel Mispa és Sén között, és ezt írta rá: Mindeddig megsegített minket az Úr!
Mi egy örömteli eseményre emlékezhetünk, 20 éve vettük használatba a templomunkat és az Isten háza mellett a lelki ház is épülhetett.
Bizonyos időközönként jó megállni és visszaemlékezni a mögöttünk levő évekre, hálát adni Mindenható Urunk segítségéért, kegyelméért, és számba venni a csodákat, melyeket értünk tett. A költő is erre bíztat bennünket:
„Messzi évekre visszanézni,
és számba venni ezer áldást,
erőt, kegyelmet, megbocsátást:
csodákra emlékezni jó!”
(Túrmezei Erzsébet)
Tegyük most mi is ezt. Személyes emlékeim nincsenek az építkezés időszakából, hiszen akkor még nem éltünk Mátészalkán, csak a munkában résztvevők visszaemlékezéseire hagyatkozom. A templomépítő nemzedék egy kiválasztott nemzedék. Több mint 20 éve, a rendszerváltás után nem sokkal Urunk felindította a gyülekezet akkori gondnokának, Lengyel Józsefnek és lelkipásztorának, Mónus Bélának a szívét arra, hogy a templom építéséért kezdjenek el munkálkodni. Az első munka az volt, hogy rendszeresen imádkoztak a Jóni Sándoréknál tartott bibliaórákon. Azután elkezdték összegyűjteni az anyagiakat. S Isten meghallgatta a hűséges, kitartó, imákat. Sok csodát élhettek át, ahogy ezt a munkát végezték. A régi református temetőért telket kaptak, ingatlan értékesítéséből, nagyvállalatok anyagi támogatásából, téglajegyek kibocsátásából lassanként és fokozatosan összegyűlt a szükséges pénz. Mindig annyi, amennyi kellett, és akkor, amikor kellett, ez is Mindenható Urunk hatalmát bizonyítja.
„Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura.” Aggeus 2:8. Ebből az ezüstből és aranyból juttatott nekünk, ezt megtapasztalhattuk.
Az alap elkészítésének munkáját a gyülekezeti tagok és presbiterek végezték. Az építkezés további munkálataiban pedig a szakmunkásképző iskolai diákjai és oktatói segédkeztek.
Tarcsa Gusztávné Emike néni nevét is meg kell említeni, aki felügyelte az építkezést, rendben tartotta az istentisztelet helyéül szolgáló faházat, és gereblyézte a területet. Az első szeretet tüzének hevével végezte a szolgálatot, hűségesen, nagy odaadással. Később is lelkiismeretesen és szívét-lelkét beleadva szolgált a templom körül.
20 évvel ezelőtt került átadásra a templom, a tervezett 4-5 év helyett jó 2 év alatt készült el, és még pénz is maradt. A templom felépülése mellett a lelki ház is épülhetett, gyarapodhatott és élő gyülekezet tölti meg az épületet.
A 20 év alatt sok gyermek és ifjú pár kapta Isten áldását életére, és sok gyászoló talált vigaszt Isten Igéjében itt a templom falai között. Többen megújultak, lerakták terheiket, felszabadultak megkötözöttségek alól és nyertek új életet. Hála legyen érte a mi urunknak.
- jan.1-jétől önálló gyülekezetként élünk. 2012-ben egy közösségi házzal gyarapodtunk. Ezek azok a tények, melyekért hála töltheti be a szívünket Mindenható Urunk iránt, és magasztaljuk érte az Ő nevét.
Érdemes megnézni, mit mond a Biblia a templomról, kialakulásáról, fejlődéséről és majd megszűnéséről. A világ teremtése kezdetén Isten nem épített magának templomot, hogy abban találkozzék az emberrel. Az Úr ott járt a kertben hűvös alkonyatban. Isten az emberrel közvetlen kapcsolatban, beszélő viszonyban volt. A bűneset után ez a kapcsolat megromlott. Az Éden kerten kívül Káin és Ábel megépítették az első oltárt, azóta az ember nem lehet el templom nélkül, mert az ember nem bírja el az elhagyatottságot, a megátkozottságot és a magányosságot, és Isten közelségébe visszasóvárog. Izráel népénél a Szent Sátor volt az istentiszteleti hely, melyet a pusztai vándorlás során a nép vitt magával. Majd a jeruzsálemi templom, melyet betöltött Isten jelenléte, az Úr dicsősége. Ide évenként legalább egyszer fel kellett mennie, és Isten színe előtt megjelennie minden zsidó embernek. Jézus már nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget a kézzel épített templomnak, az Isten-imádat helyének. Azt mondja a samáriai asszonynak, Jn 4,24: „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják..” Pál apostol azt mondja: „a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” I.Kor.6:19 vagyis Isten dicsőítésének a helyszíne a testünk is lehet, a munkánk, a szolgálatunk, egész életünk. I.Kor.6:20: „dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi…” A cél az, amit gyakran énekelünk is „…hadd legyen már itt lenn templomoddá szívem lelkem.”
Ahogy kezdetben nem volt templom, úgy a mennyei Jeruzsálemben sem lesz, mert nem lesz szükség rá.
Jel. 21:22. -23. „És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.”
De most még szükség van a templomra. Tudjuk, hogy Isten, aki mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.(Csel.17:24). Őt az egeknek egei sem fogadhatják be. De a templomban mégis Isten jelenlétébe kerülünk a felolvasott és a hirdetett Ige által.
Mi a templom szerepe? Egy lelkipásztor így fogalmazott: Azért van szükségünk templomra, hogy kizökkenjünk mindennapiságunkból, a közönségességünkből, és a profán egysíkúságot felváltsa legalább a megszentelni való hetedik napon a szakrális tér, a mennyei világgal való összekapcsolódás szimbóluma. Mennyei perspektívából lássuk az életünket, tudjunk felülemelkedni a gondjainkon, a nehézségeinken. A legfontosabb az, hogy az ő közelsége kiemel minket a saját lelkünk, a lényünk rabságából, és beleállít egy magunknál sokkal nagyobb összefüggésbe. A templom az a hely a bukott világban, ahol Isten dicsősége egyedül hirdettetik, mégpedig a Jézus Krisztus keresztjében, ahol a világ megváltásra szorultsága prédikáltatik, ahol a világnak a megszületett Megváltó hirdettetik. Erre pedig olyan szükségünk van, mint a sivatagi vándornak egy korty vízre. Ez a fohász hangzik ilyen szépségesen a 27. Zsoltárból: „Egyet kérek az Úrtól, és azért esedezem, hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában!”
Túrmezei Erzsébet: „Mesterem műhelye
Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen,
hogy régi emberből új emberré tegyen:
hogy amíg templomát látogatom híven,
templommá formálja egész bűnös szívem.”
A gyülekezet feladata az is, hogy közösséget adjon tagjainak, közösségi alkalmakat is szervezzen. Ne csak közönségként vegyünk részt a gyülekezet életében. Az Úrral való kapcsolatunk mellett nagyon fontos megtartó erő a testvéri közösség is. Hálásak vagyunk azért, hogy gyülekezeti alkalmaink, kis csoportjaink ennek lehetőségét is kínálták.
Ha visszatekintünk, láthatjuk, hogy valóban sok csodát élhettünk meg az eltelt évek során. A fennmaradás és a működés anyagi feltételeinek a biztosítása Urunk gazdagságát dicséri. Ez indítsa hálára a szívünket, ahogy Dávid is tette:
Zsolt.,95:1-7. „Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki zengedezésekkel. Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.”
Ez az Ige arra biztat bennünket, hogy örvendezzünk és vigadozzunk ezen a mai napon a mi Urunk munkáját látva. A zsoltáros is ezt tette, amikor az élő Isten alkotásait számba vette.
„Akik az Úrra néznek, azok felvidulnak...,” akik látják munkálkodni hatalmas Urunkat, azoknak megtelik a szívük örömmel és hálával. Visszatekintve Urunk munkálkodását láthatjuk gyülekezetünk életében is, töltse be ez a tény szívünket örömmel.
Gyülekezetünk életének, működésének garanciája Jézus Krisztus kegyelme és gondviselése, aki tegnap és ma és örökre ugyanaz. Hálával visszatekintve és erőt merítve az Úr megtapasztalt segítségéből induljunk tovább, és Jézus Krisztusra nézve folytassuk a mi utunkat.
Füle Lajos : Ében-Háézer*
„Mindeddig megsegített bennünket az Úr! „1Sám 7,12
Múltam, ha nézem, ámulva nézem.
Ében-Háézer! Ében-Háézer!
A mát ha nézem, csodákat látva
gyümölcsöt érlel bennem a hála.
Jövőm ha nézem, Jézusra nézek:
Őbenne áll fenn minden ígéret!
Dr. Makrai Tibor
