Április 27-én meghívót kaptam a Kemecsei Református Gyülekezettől konfirmációi Istentiszteletre, május 10-re, abból az alkalomból, hogy 60 évvel ezelőtt én is itt konfirmáltam. (Meghívták még a 70, 50 és 25 éve konfirmáltakat is.)

Örömmel tettem eleget a meghívásnak, hiszen a megye egyik legszebb református templomára és megtartó gyülekezetére örök nosztalgiával gondolok vissza ma is, hiszen távoli gyerekkoromat idézi a mai napig. Elhatározásomat nem bántam meg, hiszen lélekemelő, szép hagyomány részese lehettem. Már az elhelyezésünk is szimbolikus volt: a szószékkel szemben az első két padsorban ültek a most konfirmáló fiatalok, a bal oldali két padban a jubiláló nők, a jobb oldali két első padban a jubiláló férfiak, mintegy közrefogva a fiatalokat.

A fiatalok fogadalomtétele, megáldása és emléklappal, illetve énekeskönyvvel való megajándékozása után minket is az Úr asztala köré szólítottak, és igei áldásban részesültünk. Utána úrvacsora osztásra került sor, amelyen a jubilánsok a fiatalokkal együtt elsőnek részesültek az úrvacsora szentségében, majd utána következtek a gyülekezet tagjai.

Az istentisztelet után a közösségi házban a gyülekezet tagjai megvendégeltek bennünket, és mi is emléklapot kaptunk.

Az úton hazafelé még hosszan visszhangzott bennem közös ünnepi énekünk szép üzenete: „E vacsora Égi módra Engem véled összead…”

Dávid Ferenc