A családlátogatás, mint gyülekezetépítésünk egyik alapköve

Tudatosan használom ezt a kifejezést, hogy egyik alapkő, hiszen sok más is van, az igehirdetés, a tanítás, bibliaórák, különböző körök szervezése. De kétségtelenül igaz az is, hogy a családlátogatás is gyülekezet-építésünk egyik fontos eszköze lehet. Ezt a munkát végezték azok az emberi alakban jövő angyalok, akik Ábrahámot meglátogatják Mamré tölgyesében és tudatják vele azt, hogy gyermeke fog születni és hogy Isten meg fogja semmisíteni a bűnös városokat. De már az Ószövetségben is találkozunk családlátogatással, amikor Náthán próféta meglátogatja a bűnbe esett Dávidot és megmondja neki, hogy: te vagy az az ember! Jeremiás látogatást kell tegyen a fazekas házában, hogy ott kapjon tanítást Isten dolgairól. Jézus is sokat látogatott, szinte minden nap az utcán volt, ott is csodálatos dolgokat vitt véghez, betegeket gyógyított, tanított, de ha valaki behívta házába, akkor szívesen végzett családlátogatást, Zákeusnál vagy épp Simon farizeus házában. Meglátogatta kedves tanítványa Simon Péter kapernaumi házát is, s az épp betegen fekvő anyósát meggyógyította. Számára is fontos volt látni a tanítványait a magánéletben, a családi élet örömei és szomorúságai között. Ő is nagyon jól tudta, hogy életünknek két nagyon fontos területe van: az egyik az ú.n.nyilvános, társadalmi vagy épp gyülekezeti életünk, de nem kevésbé fontos az ú.n.magánéletünk, amikor a világ zajából visszahúzódunk a négy fal közé, ahol legközelebbi hozzátartozóink, szüleink, férjünk/feleségünk, gyermekeink, esetleg nagyszüleink társaságában élünk. Sokszor emberek nyilvános, társadalmi, gyülekezeti szereplését sokkal jobban megértjük, ha tudjuk, hogy mi van a háttérben, hogy az illetőnek milyen a családi élete. Nekem évekig volt egy olyan presbiterem, aki sok keserűséget okozott nekem, akinek nagyon nehezen tudtam addig megbocsátani, míg nem ismertem meg jobban gyermekkorát, frusztrált életét, sebeit, így már jobban értettem fura viselkedését, bántó magatartását és sokkal könnyebben tudtam neki megbocsátani.

Pál apostol is végezte a családlátogatást,hisz azt mondja az efézusi véneknek, akiktől ott a tenger-parton könnyek között elbúcsuzik, hogy nyilvánosan és házanként is hirdette nekik az evangéliumot és tanította is őket.

Miért tartom fontosnak a családlátogatást? Hát mindenek előtt azért, mert úgy érzem, hogy ezt maga Isten bízta ránk, amikor egy gyülekezet pásztorolásával megbízott. Ha Isten fiai, az ő prófétái és apostolai is végezték ezt a munkát, akkor ezt nekünk is végezni kell. Erdélyi viszonylatban maguk a családok is elvárják azt, hogy a lelkipásztoruk időről-időre meglátogassa őket. Érdekes módon azok a családok is ígénylik és várják a lelkipásztor látogatását, akik már szinte semmilyen kapcsolatot nem tartanak az egyházzal, vagyis nem járnak templomba, csak időnként fizetnek fenntartói járulékot. De a mi egyházunk rendtartása szerint a szolgálati minimumhoz is hozzátartozik legalább kétszáz család meglátogatása évente. Ezt persze nem igen kérik feletteseink számon, annál inkább a lelkiismeretünk. Persze a hívek is tudatában vannak, hogy ha egy gyülekezetben, mint például az enyémben 1600 család van, a lelkész évente nem jöhet el hozzájuk, de azt számon tartják, hogy volt-e már a lelkész és gyakran megkérdezik, hogy ők mikor fognak majd sorra kerülni. Én személy szerint azért is fontosnak tartom a családlátogatást, mert ilyenkor emberként is megismerhetik a lelkipásztort és láthatják, hogy ő nem egy ég és föld között lebegő palástos lény, hanem egy hozzájuk hasonló ember, akinek éppúgy, mint nekik van gondja-baja, öröme és bánata, aki éppúgy tud sírni vagy nevetni,mint ők. Nagyon sokszor a lelkipásztorról egy egészen hamis képet formálnak az emberek, s épp ezért jó, ha látják, hogy milyen ember is az ő lelkipásztoruk valójában.

 Azért is nagyon fontosnak tartom a családlátogatást, mert ez valamiképpen ébresztgeti a lelkiismeretüket: nocsak a lelkipásztor eljött hozzám, nekem is illene visszaadnom a látogatást, el kellene menjek a templomba. Ilyenkor a lelkipásztor szeretettel elmondhatja, hogy mit is jelent a keresztyén élet, mik annak az összetevő elemei, miért jó templomba járni, igét olvasni, imádkozni. A híveknek nagyon sokszor lehetnek sérelmei az egyházzal, esetleg az előző lelkipásztorral, vagy talán egy körzeti presbiterrel szemben, s a családlátogatás nagyszerű alkalom arra is, hogy ezeket szépen tisztázzuk, elmondjuk azt, hogy bizony a lelkipásztorok, presbiterek is gyarló és bűnös emberek, ők is hibázhatnak, de ne ezekre nézzünk, hanem a hitünk elkezdőjére és bevégzőjére Jézusra. Nagyon áldott dolog, ha egy találó igét tudunk olvasni, ami a családnak épp abban a helyzetben nagy segítséget jelenthet. Nagyon áldott dolog a családlátogatás rendjén az imádság, amikor Isten áldását kérjük a családra, gyermekeikre, unokáikra, ahol imádkozunk testi és lelki gyógyulásokért, ahol a család sokszor égető és fájdalmas kérdéseit Isten elé visszük. Sokszor megtörténik, hogy a beszélgetésben valahogy nem tudunk kibontakozni, nem sikerül valamit elmondani, de az imádság rendjén mindezt Isten elé vihetjük és neki imádásgban elmondhatjuk. Sokszor látok az imádság után könnyes és meghatódott szemeket, arcokat.

Vannak persze nehéz pillanatok is, van, hogy nem is engednek be, bentről kikiabálnak, de ez azért hála Istennek ritkán fordul elő. Volt olyan is, hogy a férfi kijelentette cinikusan, hogy itt nehéz dolgunk lesz, mert ő ateista. Erre a Lélek segített s azt válaszoltam: ezt nekem tisztelni kell, csak tudja, az ateizmussal van egy nagy baj, mégpedig az, hogy nem tud minket megvigasztalni, főleg a halálos ágyunkon nem, ahova egyszer mind eljutunk. Erre nagyon elcsendesedett, láttam, hogy mélyen elgondolkozott s megengedte, hogy igét olvassak s imádkozzak. A legtöbb helyen örülnek és szeretettel fogadnak s szeretetüket azzal is kifejezik, hogy egy pohár itallal, süteménnyel megkínálnak. Sok helyen úgy adódik, hogy épp születés vagy névnap van s ilyenkor is felejthetetlen a látogatás. A legtöbb helyen úgy bocsátanak el, hogy máskor is szeretettel várnak.

Én úgy gondolom, hogy a családlátogatás egy szent feladat, amit maga Isten bízott ránk, Jézus, a Főpásztor, hogy így is legeltessük az Ő juhait és báránykáit. De egy olyan áldott lehetőség is, amivel élni kell. Minden lelkészt és presbitert bíztatni szeretnék ennek a nem könnyű, de áldott szolgálatnak a végzésére, abban a hitben, hogy erre a munkára is érvényes, hogy nem hiábavaló az Úrban.

Lőrincz István Marosvásárhely-Alsóváros-i lelkipásztor