A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen akik a beszédben és tanításban fáradoznak. (I.Tim.5:17.)¹

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. (Ján.15:16.)¹

„Isten mindig választott magának szolgákat azért, hogy egyházát összegyűjtse és megalapítsa, vezesse és megtartsa, s ilyenekről ma is gondoskodik s gondoskodni is fog mindaddig, amíg a Földön egyház létezik.”

Második Helvét Hitvallás, XVIII. fejezet

Hitben járunk nem látásban, ezért bízunk abban, hogy a fent leírtak érvényesek a Magyarországi Református Egyházra is. Ugyanakkor nyitott szemmel járva látnunk kell a mai kor jeleit, elszomorító tendenciáit is.

A legutóbbi népszámlálás alkalmával kb.1,6 millió ember vallotta magát reformátusnak. A vallás-szociológiai felmérések mintegy 17%-ra teszik azok arányát, akik ebből az egyház tanítását többé- -kevésbé követik is és kb. 5-10%-ra azok számát, akik valamilyen rendszerességgel látogatják a gyülekezeti alkalmakat. Így a másfél milliós szám leapad egy-két százezer körüli értékre, ami 1200 gyülekezet között oszlik meg, vagyis átlag 100-200 fővel lehet számolni a legtöbb gyülekezetben.²

Kis szatmári gyülekezeteinkben ez alatt van a templomba járók száma.

Ilyen körülmények között fel kell tenni a kérdést, hogy van-e realitása a presbiterválasztásnak. Valljuk meg őszintén, hogy sok helyen az a gond, hogy nincs, aki vállalja a presbiteri tisztséget, úgy kell rábeszélni az egyháztagokat, hogy vállalják el a feladatot.

Ilyen viszonyok mellett kell vizsgálnunk a kérdést, de mégis azzal a meggyőződéssel, hogy nem a követelményeket kell addig lefelé szállítani, amíg elegendő vállalkozót nem találunk, hanem a változatlan isteni mértéket szem előtt tartva kezdjünk reformációt egyházunkban. Lelkileg megújult presbitériumok (és lelkipásztorok) nélkül aligha várhatjuk, hogy megújulás induljon gyülekezeteinkben.

Tapasztalható egy kettősség református egyházunkban. Ezt az 1995. évi II. törvény, a misszióról szóló törvény preambuluma így fogalmazza: A Magyarországi Református Egyház népegyház és hitvalló egyház egyszerre. Hiszen nemzedékről nemzedékre születnek bele a tagok és iktatódnak be a keresztség és a konfirmáció által népegyházunkba, s a megtérés és újjászületés által tagolódnak be hitvalló egyházunkba.

A gyülekezetet megtért-újjászületett hívők és keresők, hitetlenek és hagyománykövetők vegyes csoportja képezi.

Tenni kell azért, hogy a hitvalló rész domináljon, hiszen így tudunk jó só és világító szövétnek lenni.

A szoros értelemben vett presbiter szónak a görög presbyterosz felel meg, ami szó szerint öregebb férfit jelent, de jelentését tekintve inkább hitben érett, tekintélyes elöljáró jelentésű. Van ennek a kifejezésnek egy másik jelentése is, azt is jelenti, hogy követségbe küldeni. Ebben az értelemben a presbiter Krisztus követe, Jézus gyülekezetének képviselője. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. (II.Kor.5:20.)¹

Olyan embernek kell lennie, aki megbékült az Istennel, megtért-újjászületett, aki élete minden területén – munkahely, család, gyülekezet – igyekszik az Úr dicsőségére élni, egész életét istentiszteletként éli.

A presbiter szó mellett van azonban egy másik kifejezés is, amelyet majdnem szinonimaként használ a Szentírás, ez pedig az episcopos, melynek jelentése felügyelő, őrködő és püspökként fordít Bibliánk.

A magyar református egyházban a lelkészek is, a püspökök is presbiterek, csak mint igehirdető presbiterek, az Újszövetség rendelkezése szerint kétszeres tisztességben részesülnek többi presbitertársaik felett. (Csikesz Sándor)³

És Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére: (Ef.4:11-12.)¹

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. (Ap.Csel.20:28.)¹

Presbiternek lenni nem díszállás, hanem szolgálat!

Nem azért presbiter egy gyülekezeti tag, hogy valaki legyen, hanem, hogy valamit tegyen.

Az Úr adja a presbitereket, Ő tesz vigyázóvá.

A presbiternek saját magára és a nyájra gondot kell viselnie. Először is magát erősítse, és tegye alkalmassá a szolgálatra, aztán a nyájra vigyázzon. Ennek eszközei: rendszeres igeolvasás, imádkozás, közösség-gyakorlás, amely által erősödni lehet. Isten Igéjén kell tájékozódni.

A presbiter:

 – mint a nyáj pásztora, gondozza a gyülekezetet,

 – mint az Isten házának szolgája, vezesse a gyülekezetet,

 – mint a hit őrzője, védje a gyülekezetet.

Természetesen ez nem egyszemélyes ügy, a presbiter egy közösség tagja, a lelkésszel és a presbitérium tagjaival együtt felelős a gyülekezetért, az Isten háza gondozásáért és a hit tisztaságáért. Lelkipásztorok és a vének nem versenytársai egymásnak, hanem szolgatársak és testvérek az egy Úr szolgálatában.

Krisztus testének építésére, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére küld el az Úr: szükséges látni, hogy a gyülekezet nem a mi vállalkozásunk, nem a mi kezdeményezésünk. Ez az Úr ügye, Ő hozta létre a gyülekezetet, és Ő tartja meg. Az nagy kiváltság, hogy ebben szolgálatot bíz ránk, feladatot ad nekünk. (H.K.54.)

A presbiterség (püspökség) bibliai kritériumairól olvashatunk az Újszövetségben két helyen is: I.Tim.3:2-7. és Titus 1:5-9.

A fenti igehelyeken részletes felsorolást találunk. A püspök (presbiter) legyen:

 – feddhetetlen,

 – egyfeleségű férfi,

 – megfontolt,

 – józan,

 – tisztességes,

 – vendégszerető,

 – tanításra alkalmas,

 – nem részeges,

 – nem kötekedő, hanem megértő,

 – a viszálykodást kerülő,

 – nem pénzsóvár,

 – olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben neveli,

 – ne újonnan megtért ember legyen,

 – szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla.

Komoly és szinte teljesíthetetlen feltételek.

Hogyan tudjuk ezt érvényesíteni kis gyülekezeteinkben?

Egy falusi lelkésszel beszéltem, aki a fentiek szellemében 3 kritériumot, minimumfeltételt határozott meg a presbiterjelölésnél:

–  járjon rendszeresen templomba,

–  legyen rendezett a családi élete (ne élettársi kapcsolatban, hanem házasságban éljen),

–  ne legyen italos ember (ne járjon kocsmába).

A fenti kritériumok teljesülése esetén is a mi alkalmatos voltunk az Úrtól van, Ő tehet alkalmassá bennünket a szolgálatra, a presbiteri feladatra, és Ő segíthet a mindennapi feladataink elvégzésében, döntéseink meghozásában.

„A tisztség elvállalásáról szóló döntésünkben ne csak saját erőnkkel számoljunk, hanem az onnan felülről naponként elkérhető és megkapható segítséget is vegyük számításba! Jézus Krisztus azt mondja: És íme, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.(Mt.28:20.)¹ Olyan ígéret ez, amelyre életünk, őrállói feladataink minden megpróbáltatásai között tökéletesen rábízhatjuk magunkat. Tudván tudhatjuk, hogy a Szentháromság egy, örök és igaz Istene sohasem állít bennünket olyan feladat elé, amelyet mi az Ő segítségével nem tudnánk megoldani.” (Huszár Pál)⁴

Mert Istenetek az Úr, veletek megy, harcol értetek ellenségeitek ellen és megsegít benneteket. (V.Móz.20:4.)¹

Felhasznált és ajánlott irodalom:

1. Biblia

2. Dr. Viczián Miklós: Példaképei a nyájnak – Ébredés Alapítvány 2005.

3. Presbiter – A Magyar Presbiteri Szövetség lapja XX.évf.3.szám 4.o.

4. Reformátusok Lapja LV.évf.31.szám.

Dr. Makrai Tibor főgondnok