„Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.” (Jn 20, 23)

Ahhoz, hogy megértsük, mire utal Jézus ebben a mondatban, tudnunk kell, hogy a megbocsátás fogalma a Szentírásban egy kissé eltér attól, ami a köznyelvben él. Számunkra a bocsánatkérés és a megbocsátás sokszor redukálódik egy odadobott „bocsi”-ra vagy egy „ugye, nincs harag?”-ra, és a másik fél is gyakran csupán annyit mond: „oké, nincs gond”, „nem számít!”, „hagyjuk!”

Valahol pedig a lelkünk mélyén elraktározódnak a meg nem bocsátott bűnök, a másik ember ballépései, és titkon reméljük, hogy lesz még alkalmunk revánsot venni, hogy „jössz te még az én utcámba!” Ilyen szempontból a hívő ember sem jobb sokszor a hitetlennél, mert noha kényszeresen el szoktunk mosolyodni, és gyakran úgy teszünk, mintha igazán nem is bántottak volna meg, a lelkünk mélyén tombolunk, és keressük a kegyes, „keresztyéni”, elfogadható módját a bosszúnak.

A mai fogalmaink szerint a megbocsátás egyfajta kényszeres felejtés; megpróbálok nem gondolni arra, hogy a másik mivel bántott meg, hogy tett nekem keresztbe, hogyan használt ki. De vannak pillanataink, amikor minden eszünkbe jut; amikor egyszerre zuhannak ránk a kellemetlen emlékek; és vannak olyan pillanataink is, amikor mindezt egyszerre zúdítjuk rá arra, aki elkövette ezeket a bűnöket ellenünk. Parázs viták, családi veszekedések, baráti összezördülések felhozzák a szívünk mélyéről azokat a dolgokat, amelyeket próbáltunk elfelejteni, de nem tudtunk megbocsátani.

A Szentírás ezzel szemben megbocsátásnak az elengedést nevezi. Talán emlékszünk Jézus egyik különös példázatára a szolgáról, aki tízezer talentum arannyal volt adósa az urának (Mt 18, 23—35), és mikor képtelen fizetni, térdre hullva könyörög irgalomért; és a király elengedi a mérhetetlen összegű adósságot. Amikor pedig összetalálkozik egy szolgatársával, aki aprópénzzel lóg neki, akkor fojtogatni kezdi, majd börtönbe vetteti őt. Jézus arra próbál rávilágítani, hogy a megbocsátás egyenértékű azzal, hogy végleg elengedem valakinek a tartozását. Többé nem akarom rajta behajtani, semmiféle körülmények között. A megbocsátás csoda – olyan csoda, amelyet csak azok tudnak igazán megélni, akik maguk is bocsánatot nyert emberek, akik megértették, hogy valaha volt egy jó nagy adóslevelük, de Krisztus a golgotai keresztre szegezte azt: kifizette a tartozást… (Kol 2, 14)

 Szimkovics Tibor, Rát