50. nap
Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét. ApCsel 4, 31
Lépten-nyomon keressük a többet, a természetfelettit, hogy átlagon felüli legyen belőle: eredményekben, cselekményekben, élményekben. Több kell, nagyobb kell, tartósabb kell, és ezért mindent adunk: időnket, energiánkat, pénzünket, kapcsolatainkat. Pedig az életet igazán betöltő nagy dolgokhoz egészen másra van szükség. Az Istenhez való odakuporodásra, feltárulkozásra: az imádságra. Ez történik a börtönből, vizsgálati fogságból érkező apostolok és a rájuk váró keresztyének között. Feltárják helyzetüket Istennek, vagyis imádkoznak. Erre a gyakran leminősített, elhanyagolt cselekményre felel az Isten: belerendül az a hely, ahol vannak, és megtelnek Szentlélekkel. Fizikai és lelki csodát élnek át szoros összefüggésben. Ami újabb csodára kötelez. Ettől kezdve már nem csodaváró az életünk, hanem csodát közvetítő.
A Szentlélekkel való „telítettség” kiszorítja a pánikot, az aggodalmat, önféltést és aktivizál. Életre aktivizál: „bátran hirdették az Isten igéjét”. Ami minden esetben újabb „földmozgásokat”, életrendeződéseket idéz elő. A csoda természetes továbbadásának szent kényszere ez! Hirdetni, szétosztani az élményt, a megtapasztalást, a bizonyosságot és részévé lenni annak a láncreakciónak, amelyben állandósult elemek: a kitárulkozás-imádság, az egymással való akarategyezőség, a fentről érkező minőségi felelet: földmozdulás és Szentlélek által való megajándékozottság. Aki kapja, az adja! Az kapja, aki többedmagával is odarendeli, odaszenteli magát Istennek, hogy tegyen vele kedve szerint. És Isten földet mozgat, saját Lelkét adja, és tovább beszél, de már rajtunk keresztül.
Tudsz-e úgy elhallgatni Isten előtt olyan mélyen, hogy Ő szólhat? Legyenek társaid a hallgatásban, az előtte való feltárulkozásban, és figyeld az Ő erőket megmozdító jelenlétét! Folytasd a csodát – bátran hirdesd azt, amit átéltél, amit Ő mondott neked!
Dr Gaál Sándor esperes Ramocsaháza
