Karácsonyhoz közeledve, advent ünnepén a Philippi levél vége felé található, egyszerűnek tűnő mondat jutott eszembe: Az Úr közel.
Van egy gondolata Simon Andrásnak, ő az, aki egy vonalból szokott gyönyörűséges képeket kihozni. Azt írja, hogy a rólunk elfeledkezni látszó, és tőlünk mérhetetlen távolságra lévő elérhetetlen Teremtő ugyanúgy hívő életünk része, mint a minket meleg, anyaöl biztonságba rejtő, személyes Isten. Ne vádold magad, ha nem érzed őt közel magadhoz. Lehet, hogy ő akarja így, hogy emberi helytállásodat próbára tegye, de az is lehet, s talán ez a valószínűbb, hogy nem az Úr változtatta meg helyét az életedben, hanem lassan te távolodtál el tőle. Pedig ő egészen közel áll hozzád, még akkor is, ha te más irányba nézel. Nagyon sokszor hallom az emberektől, hogy hol volt Isten akkor, amikor… Mintha távol lenne, elérhetetlen lenne. Ez az Advent egy picit számomra megfordítja ezt a kérdésfeltevést, mégpedig úgy, hogy hol voltam én akkor, amikor Isten… Nagyon ritkán kérdezik ezt emberek.
Egy ifjúsági ének dalszövege a következőképp hangzik: Nincsen távol, nem rejtőzik el, keze nyújtva van felém, válaszol, ha hívom Őt, ezért megvallom nevét. A gyülekezetünkben többen egészen komoly betegséget hordoznak, s az jutott eszembe, hogy egészen más ezt az éneket akkor énekelni, amikor növekvőben lévő gyermekkel, fiatalokkal, teljesen egészséges emberekkel dicsérjük Istent. És egészen más íze van ennek a sornak, amikor a következő kemoterápiás kezelésre várok, és ott ülök az ágyon. Egészen más íze van akkor, amikor valaki hazament Istenhez, és már nincs velem. Érezhető ugye a különbség? Az Advent nekem most elsősorban erről szól: az Úr közel. Péter leveleiben sokszor találunk olyan gondolatokat, amelyek Jézus visszajövetelével foglalkoznak. Aki egy picit ismeri ezeket az írásokat az tudja, hogy már az első gyülekezetek idejében, nagyjából a második generációs keresztények életében felvetődött a kérdés, hogy vajon tényleg visszajön-e az Úr. S elkezdtek nagyon sokan spekulálni, hogy ha igen, akkor mikor és hogyan. A legbölcsebben szerintem Péter fogalmazza meg, azt mondja, hogy értünk és miattunk „késlekedik” az Úr, mert kivár arra, hogy hátha még valaki megfogja az Ő kinyújtott kezét.
Gyakorló szülőként az a kép jutott eszembe, amikor gyermekeink járni próbáltak. Aki átélte már ezt szülőként az tudja, ez nem úgy megy, hogy eldönti a gyerek, hogy most felállok és elkezdek járni, hanem ez rengeteg eleséssel, padlófogással, nagyon sok kudarccal jár. S mit csinál ilyenkor a szülő, azt mondja, hogy nem baj, próbáld meg újra, mert fel fogsz tudni állni, fogsz tudni járni, sikerülni fog. Nekem ez egy nagyon reményteljes gondolat, hogy így néz bennünket Isten, így nézi gyermekeit. Próbáljuk ezt a „járást”, amit Életnek hívnak, de nagyon sokszor padlófogással, elesésekkel jár. Ám az Úr közel van hozzám, ezért azt mondja: nem baj, próbáld meg újra. Én megvárom, amíg sikerülni fog. Ha lekeríthetem ezt a gondolatmenetet, akkor azzal szeretnék mindenkinek áldott, adventi készülődést kívánni, ami Jakab levelében található: Közeledjetek az Úrhoz, és Ő is közeledni fog hozzátok.
Dandé András, a Miskolc Avas-Dél Lakótelepi Missziói Református Egyházközség lelkipásztora
forrás: http://www.tirek.hu
