Az ifjúsági szolgálat „nevében hordja küldetését”: A KRIMSZ betűszó, azontúl, hogy jelenti a Kertvárosi Református Ifjúságot MátéSzalkáról, jelenti az ifi 5 nagyon fontos célját is: Mint református ifjúsági közösség szeretnénk Krisztussal és egymással   Közösséggé formálódni, Ragaszkodva Őhozzá a növekedésben, Isten Imádatában, vállalva Jézus Misszióját és Szolgálni szeretetben a körülöttünk élőket.

Az ifjúsági szolgálat nyári alkalmainak fő témája Isten igazi imádása volt, vagyis hogyan tartozhatunk Isten “rajongói klubjába”.

Végiggondoltuk közösen, hogyan lehet Isten iránti szeretetünket kreatív módokon kifejezni, hogyan kell ezt hitelesen csinálni.

A következő hónapok témája az igazi közösség megélése és erősítése lesz. Várunk minden középiskolás korú diákot, akiknek vannak még kérdései az élettel.

Alkalmaink: pénteken az Újtelepen az új Égigérő Közösségi Házban, szombaton az Északi lakótelepen az Északi Templom Kincses Házában szintén 18 órától!

 


Vadász Sándor

Elérhetőségeim: 30-684-1084

 vadasz.sandor.z@gmail.com

 

 

KRIMSZ bicajos tábor 2012

 

Rendhagyó Kátéóra

 

Mátraházán töltöttünk egy hétvégét

Fényképek megtekinthetőek a flickr-en vagy a facebook-on!

Videók pedig a facebook-on találhatóak!

 

Porcsalmai adventi ifi napon szolgáltunk

Nyárzáró ifi

2010.08.28.

Ezen, a hirtelen hűvösre fordult nyári délutánon, a rendtől eltérően, de annál nagyobb izgalommal vártuk az ifit. Ez a mostani maratoninak számított, az amúgy sem rövid alkalmakhoz képest, és vízválasztó volt, mert az utolsó ebben az évben, amikor még nincs suli. Az eredeti tervek elég sokat módosultak, de azt hiszem, egyikőnk sem bánta meg. A kezdés du. 4-től volt, ami gyakorlatilag a gyülekezés kezdetét jelentette. Ahogy telt az idő csaknem 30-an gyűltünk össze a templom hátsó részében, kicsit szűken. De ahogyan mondani szokás, sok jó ember kis helyen is elfér.

Az alkalom énekléssel kezdődött, viszont a szokásosnál több hangszerrel. Volt ott dobos, csörgős, virtuóz gitáros több is, és persze majd 30 profi-amatőr énekes, akik mind lelkesen énekeltük együtt kedves dalainkat. Ezt követően játszottunk egy jót, majd az ifivezetőnk igehirdetése következett. A témánkról – „Hol a helyünk? – beszélgettünk. Ez éppen aktuális volt, mivel sokan közülünk új iskolába, egyetemre kerülnek, de akik újra a tavalyi helyen folytatják a megkezdett munkát, azoknak is jó, ha tudják, újra tudják, hogy hol a helyük. A lelki táplálékot a testi követte. Amint már azt írtam, az eredeti terv módosult. Így volt ez az étel területén is, ami azt jelentette, hogy a babgulyásból pizza lett. Az alkalmon Nagy György Tiszteletes Úr is részt vett, velünk imádkozott és énekelt, valamint elmondta nekünk, mik történtek a gyülekezet életében, és melyek a további tervek erre az évre. A pizza mellett jókat beszélgethettünk Istenről, a nyári táborról, valamint más közös élményekről.

Este 11 óra körül megnézhettük a Dárda hegye című filmet, amely igaz történeten alapszik, és mély gondolatokat tartalmaz régi voltunkkal, rossz szokásainkkal kapcsolatban és a meggyógyulást követő rádöbbenésről. Több fiatalt is megérintett ez a film, főleg amiatt, hogy ez igaz történet volt. A vetítést követően újra éneklésbe kezdtünk még egy kicsit, majd a rendrakást követően együttesen, megújult szívvel, feltöltődve, bár kissé már fáradtan hazamentünk. Jó volt, hogy ilyen sokan voltunk. Hála az Úrnak, hogy megadta ezt a napot nekünk.

Rys


Vélemény, hozzászólás?