A „Simeon és Anna” nyugdíjas kör jelene és jövője
Isten iránti hálával a szívemben számolhatok be arról, hogy a nyári „kánikula” szünet sem feledtette a testvérekkel, kinek a családjához tartoznak. Az Úr igéje utáni vágyakozással a szívükbe, és a testvérekkel való találkozás reményével 21-en jöttek el a szeptemberi alkalmunkra. Sajnos, többen betegségük miatt maradtak távol.
Ennek a foglalkozásnak a témája – Mit jelent keresztyénnek lenni? – alapul szolgál az őszi alkalmak anyagához, amelyeken olyan gyakorlati, de Isten igéjén, a Biblia igazságán nyugvó kérdésekkel szeretnénk foglalkozni, amelyek választ adnak sok – már nyugdíjban lévő –, de kérdéseit sokszor még megfogalmazni sem merő testvérek számára is a keresztyén életvitel területéről.
Összefoglalóan: „Hogyan?” sorozatnak is nevezhetjük.
Hogyan növekedhetünk a keresztyén életben? (még ebben a korban is)
– Hogyan olvassuk a Bibliát?
– Hogyan tartsunk csendességet?
– Hogyan éljünk közösségben?
– Hogyan szolgáljunk Istennek?
– Hogyan nyerhetünk meg másokat Krisztus számára? stb.
Ezen kívül lesz meghívott előadónk is dr. Makrai Tibor főorvos úr személyében, aki a táplálkozással kapcsolatos problémákra hívja fel a figyelmet, és ad hasznosítható tanácsokat.
Nyugdíjas körünk októbertől két helyszínen működik tovább. A szétválás kicsit nehéz lesz, mert 1 év alatt az Úr úgy munkálkodott közöttünk, hogy igazi testvér és imaközösséggé formált bennünket. Nem szeretnénk, ha a két helyszín szétválasztaná a testvéreket, hisz az Úrban egyek vagyunk. Nem falakat, hanem hidakat építünk inkább. Ezt szolgálja – Isten kegyelméből – az is, hogy most én fogom össze a csoportot mindkét helyen.
A foglalkozások hétfői napokon lesznek, felváltva a két helyszínen. Ilyen módon arra is lehetőség lesz, hogy aki az Északin nem tud az alkalmon ott lenni, az Újtelepen pótolhatja. Pál apostol intelmét figyelembe véve indulunk el:
„Mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.” (1Thessz.5,21-22)
Görög Demeterné
Elérhetőségem: 20/931-2896