Mátészalka Kertváros 2010. december 5.

Igehirdető: Nagy György lelkipásztor

.

1 Sámuel 9. rész

1Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, aki iránt hűséggel tartozom Jónátánért? 2Volt egy Saul házából való szolga, akinek Cíbá volt a neve. Őt hívták Dávidhoz, és megkérdezte a király: Te vagy Cíbá? Ő így felelt: Én vagyok, a te szolgád. 3Akkor ezt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, akinek hűséggel tartozom Isten előtt? Cíbá ezt felelte a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mindkét lábára béna. 4A király megkérdezte: Hol van? Cíbá így felelt a királynak: Lódebárban van, Ammiél fiának, Mákírnak a házában. 5Akkor üzent neki Dávid király, és elhozatta őt Lódebárból, Mákírnak, Ammiél fiának a házából. 6Amikor megérkezett Dávidhoz Mefibóset, Saul fiának, Jónátánnak a fia, arcra esett, és leborult előtte. Dávid megszólította: Mefibóset! Ő így felelt: Itt van a te szolgád. 7Dávid ezt mondta neki: Ne félj, hiszen én hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel. 8Ekkor Mefibóset leborult, és ezt mondta: Micsoda a te szolgád, hogy hozzám fordultál, aki olyan vagyok, mint a döglött kutya? 9Ezután hívatta a király Cíbát, Saul legényét, és ezt mondta neki: Mindent urad fiának adtam, amije csak volt Saulnak és egész háza népének. 10Te   műveld a földjét fiaiddal és szolgáiddal együtt, és takarítsd be, hogy legyen mit ennie urad fiának. Maga Mefibóset, urad fia állandóan az én asztalomnál fog étkezni. Cíbának tizenöt fia és húsz szolgája volt. 11Cíbá így felelt a királynak: Mindent megtesz szolgád, amit uram, királyom parancsol szolgájának. Mefibóset pedig az én asztalomnál fog étkezni, mint egy királyfi – mondta Dávid. 12Volt Mefibósetnek egy Míká nevű kisfia. Cíbá házának a lakói mindnyájan Mefibóset szolgái voltak. 13Maga Mefibóset Jeruzsálemben lakott, mert állandóan a király asztalánál étkezett, és mindkét lábára sánta volt.

.

Karácsony előtti foglalkoztató alkalmunkra betévedt a Mikulás. Amolyan református Mikulás lehetett, mert arról kérdezgette a gyermekeket, hogy ki mit érdemel: virgácsot vagy ajándékot, édességet? Eddig még nem sokban különbözött egy átlagos Mikulástól, de amikor kiderült, hogy mennyi engedetlenség, verekedés, makacsság van még a gyermekszívben is, hamar rávilágított arra, hogy ezért nemhogy cukorka, de virgács jár. Mivel szereti a gyermekeket, mégis ajándékokat hozott. Mindenkit megajándékozott a zsákjában lévő finomságokkal. A felnőttekre is hivatkozott, amikor az ő „érdemeikről” is beszélt, arról, hogy ők is mennyire várják életük végén az örök életet, mint valami teljesen egyértelmű elismerését életútjuknak. Könnyen megérthették a gyermekek, hogy Isten az örök életet nem azért adja, mert arra érdemesek vagyunk, hanem mert szeret. Erről fog szólni mai történetünk.

Történetünk főszereplője 5 éves volt, amikor körülötte minden megváltozott. Édesapja /Jonatán/ és nagypapája /Saul/ csatában meghalt. A dajka, amikor ennek hírét vette, és rosszat sejtve menekülni kezdett, leejtette. Mindkét lábára béna lett.

Addig királyfi volt. A trón várományosa. Minden esélye meg volt egy szép életre: ha nagyapja termetes növéséből és édesapja híresen szép arcából örökölt valamit, a párválasztás és a királyi megjelenés sem okozott volna gondot. De így!?

Lódebárban élt. Többféleképpen lehet ennek a településnek a nevét fordítani: 1. nincs legelő, 2. nincs beszéd, 3.semmi. Kifejezte a hely azt, amit érzett. Egy kificamodott, összetört élet: Befelé forduló, reménytelenség felé hajló élet. Joggal érezhette: nem kellek. Nem így képzeltem az életem. Mindenki magamra hagyott. Ez a „döglött kutya érzés” Dávidtól is megkérdezi: „Micsoda a te szolgád,

hogy hozzám fordultál?”

Talán te is érezted már magad így. Padlóra kerültem, „nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva.” – ahogyan József Attila is megfogalmazta.

Veszélyes gondolatok telepednek ilyenkor az emberre. Képesek megfosztani örömöktől, képesek olyan folyamatokat elindítani, amelyek kihatnak a fizikai állapotunkra is, sőt megrövidíteni életünket. Gyötrő érzések kísértenek: nem érdemes élni, nem szeretnek, mire vagyok még egyáltalán jó?

A 17 éves korában nyaktól lefelé lebénult fiatal sportoló Joni Eareckson Tada így ír erről: „Kelly betegségén és magam bénaságán megtanultam, hogy milyen meddő és szerencsétlen próbálkozás kifürkészni Isten szándékait. Miért Istenem? Miért Kelly? Miért bénultam meg? Miért egészségesek és elevenek mások? – mindezekre semmi válasz nem volt, mint Istennek mindenek felett való akarata. Nem mindig vagyunk felelősek a körülményekért, amelyekbe kerülünk. De mindig felelősek vagyunk azért, ahogyan fogadjuk őket: vagy reménytelenül, öngyilkossági szándékkal – vagy feltekintve a mindenható Istenre, aki mindenek felett uralkodik, és aki javunkra vált mindent úgy, hogy Krisztus képére formál. Isten irányította a körülményeimet. Felhasználta arra, hogy megmutassa benne önmagát, és próbára tegye hűségemet. Nem mindenkinek jut osztályrészül ez a kiváltság. Éreztem, hogy Isten csupán kevés emberrel bánik ilyen különleges módon, kevés embert vet ilyen súlyos próbatétel alá. Mikor ezt megértettem,megkönnyebbültem és felszabadultam, hiszen bízhattam szeretetének újonnan szerzett bizalmammal. Beláttam, hogy balesetem nem tragédia, hanem Isten ajándéka, amellyel engem Krisztus képére kíván formálni, tehát olyasvalami, ami végső soron az én megelégülésemet, boldogságomat, sőt örömömet szolgálja.”

Mefibóset el lenne a maga kis világában, most mégis szólítják. Végigfuthatott rajta: mi lesz most? Nagyapám Dávid ellensége volt. Most vajon bosszút áll?

Dávid azonban nem az ő állapotát látja, nem is a gyűlölködő nagyapát, hanem legjobb barátjának Jonatánnak a fiát látja benne.

Ma is számít: kihez tartozol? „Akié a Fiú, azé az élet.” „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek…” Őérette áld meg Isten mennyei világának minden áldásával.

Figyeld ezt a szeretetet! Néhány lappal később olvassuk: „Mert bizonyosan meghalunk, és olyanok leszünk, mint a víz, amelyet ha a földre öntenek, nem lehet fölszedni. De amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon eltaszítva előle.” /2. Sám.14:14/

Dávid irgalmat gyakorol. Nagyvonalúan. Jonatánért.

Ismered biztosan a zsoltárát: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő   nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.” /23. zsoltár/

Ez már nem Lódebár. Itt van legelő, van gondoskodás, itt van minden.

Dávid, aki megtapasztalta mindezt Isten részéről, most megmutatja Mefibóset felé is.

Az Efézusi levél is erről beszél. „De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Krisztusért kaptunk tőle örök életet, s minden áldás is Őérette lehet a miénk. Krisztusért másként néz rád. Senki sem dicsekedhet. Sőt, amikor ilyen „nagy találkozások történnek, általában hasonló dolgok hangoznak el: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj!” vagy a tékozló fiú mondja: „Arra sem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem?”

Ez a mai nap legnagyobb jó híre:

Az üdvösségem nem az én hűségemen, hanem az Ő hűségén alapul.

„Én, az Úr szentellek meg titeket.” 3. Mózes 20:8

Végül azt olvassuk, az egész történetben négyszer is megismételve:

Mefibóset a király asztalánál étkezett, mint egy királyfi, noha mindkét lábára béna volt.

Saját lábra te sem fogsz tudni állni lelki értelemben. Míg élünk, kegyelemre szorulunk. Mégis részesedhetünk Isten jelenlétében, „ehetünk asztaláról”, nem azért, mert arra érdemesek vagyunk, hanem, mert Krisztusra néz, s Őérette hűségesen bánik velünk. Ahogyan Mefibóset teljesen váratlanul visszakapta örökségét, úgy az Istentől elszakadt ember is csak az Ő kegyelméért lehet részese Isten közelségének és az örök életnek.

Ámen