Apák napja a nyíregyházi Verba Tanyán

Idén a nyíregyházi Verba Tanyán tartottuk az Apák Napját, s utólag elmondható, hogy jó döntésnek bizonyult a helyválasztás. Számos horgászhellyel, játszótérrel, focipályával, sütögetési lehetőségeivel ettől jobb helyet nehezen találtunk volna Apák napi horgászversenyünknek.

A gyönyörű napsütés, kedvező haljárás és jó hangulat jellemezte a délelőtti apa-gyermek horgászversenyt.

Délben az apukák halászlével, a gyermekek hot-doggal merítettek erőt a folytatáshoz, hiszen a verseny zárultával a focipályán mérték össze tudásukat a résztvevők.

A délutáni eredményhirdetés során kiderült, melyik csapatnak sikerült kifognia a legtöbb halat, s az is, kinél akadt meg a legnagyobb kopoltyús csoda.

A csodálatos napra visszaemlékezve megköszönjük Istennek a sok áldást, melyet kaphattunk a nap folyamán.

Megköszönjük a szervezésben nyújtott segítségét Borgyos Norbert sporthorgásznak, a nyeremények terén tett nagylelkű felajánlását a mátészalkai Halcapone vadász és horgászcentrumnak, végül, de nem utolsósorban a Verba tanya által kínált lehetőségeket a tulajdonosnak, Sanyi bácsinak. .

 

Vélemény, hozzászólás?