A kelet-magyarországi evangéliumi munka egyre inkább kiszélesedett. Szabolcs, Szatmár megye kitárta kapuit a magyar népi megújulás előtt. Százakat mozgató körzeti konferenciákat tartottak nagyobb falusi és városi központokban. A mátészalkai gyülekezet is nem egyszer volt gazdája az ilyen egész vidékeket megmozgató konferenciáknak.
Nemcsak hitrejutott lelkipásztorok, hanem egyszerű falusi emberek is beszámoltak nagy hitbeli élményükről: a Jézus Krisztussal való találkozásukról. Egy öreg falusi parasztember szolgálata most is bennem él. A zsúfolásig megtelt templomban, az úrasztala előtt magyarázta ízes, nyírségi tájszólással Jézus felhívását:
– „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok.” (Mt 11,28) Tudom – mondta –, hogy sokan vagyunk, vagytok itt megfáradtan, megterhelten. Az élet sokféle gondja nyomaszt, de hányan vannak itt olyanok, akiket a bűneik terhelnek, és akik elfáradtak megváltatlan életük hordozásában, akik meg nem vallott és bocsánatot nem nyert bűneik súlya alatt roskadoznak? Őket hívja Jézus. Ne mulasszátok el a hozzá menetel talán utolsó lehetőségét!
Sokan nem hagyták válasz nélkül felhívását.
A templom előtt lihegő, csupa fehér hajú öregemberrel találkozom. Odamegyek hozzá, köszöntöm az ismeretlent. Szemérmesen szabadkozik, hogy megkésve érkezett. Kérdem:
– Honnan jött a bácsi?
– Kántorjánosiból – feleli.
– Milyen távolra van az ide? – faggatom.
– Tizenhat-tizennyolc kilométer körül.
– No, és milyen alkalmatossággal?
– Csak úgy az apostolok lován. Tudja, nagyon éhes voltam az igére meg a testvérekre. – Tizennyolc kilométer, hümmögök magamban, egy öreg embernek ez mégsem játék!
– Na és hány éves a bácsi?
– Bizony – feleli hamiskásan –, betöltöttem a hármat.
– A hetvenhármat vagy a nyolcvanhármat? – kérdezem.
– Nem – feleli határozottan –, a hármat. Hároméves vagyok.
– Értem a tréfát, öreg, de fordítsuk komolyra a szót, hány évesek az apostolok lovai?
– Tudja azért három, mert csak három év óta ismerem az én Megváltómat, a többit hitetlenségben, pogányságban éltem. Csak ez a három év számít.
Részlet Visky Ferenc „Szerelme szorongat” című könyvéből