Az énekkar kirándulása

Ez évben a szokásos nyári kirándulást a partiumi történelmi és irodalmi emlékhelyek megtekintésére szentelte az énekkar. Tele busszal indultunk július 19-én Nagykárolyba. A jó hangulatot Tóth Jocó, a busztulajdonosa és egyben  vezetője teremtette meg  állandó tréfálkozással, a bőséges ismeretekről Muzsnay Árpád nyugalmazott tanár úr, idegenvezetőnk gondoskodott. Először a kaplonyi templomot, a Károlyiak kegyúri templomát néztük meg, melynek altemplomában több mint harminc családtag van eltemetve. Ezután a nagykárolyi Károlyi kastélyba látogattunk el, mely most múzeum. Megnéztük Ady Endre szülőházát Érmindszenten, mely most Adyfalva, vagy ahogy a névtáblán van: Ady Endre. Este vacsora és jó hangulatú zenés vigasság volt. Másnap Sződemeterre mentünk, Kölcsey szülőházát megtekinteni, ez csak kívülről nézhető mert közben plébánia lett. Megnéztük nagytiszteletű úr segítségével, a felújítás alatt lévő református templomot, és a mellette kialakított kis emlékhelyet. Kiderült, hogy a nagymajtényi fegyverletétel, a mai kismajtényi vasútállomás mellett van, megnéztük az emlékhelyet. Kaffka Margit szülőházát is, ez is magántulajdon már. Jó hangulatban, sok ismerettel gyarapodva tértünk haza szombat délután. A szervezésért Virágné Ancikának, az elhelyezésért a Nagymajtényi Kft-nek kell köszönetet mondani, és természetesen hálát adni az Úrnak, hogy végig velünk volt.

Szathmári András

Vélemény, hozzászólás?