Az új presbitérium,

mint a gyülekezet növekedésének lehetséges eszköze, vagy gátja

Minden szervezetet alapvetően meghatároz, hogy önmagát küldetéséből, vagy környezetéből kiindulva vizsgálja. Mindkettő fontos, de hogy mit tartunk elsődlegesnek, az lényeges következménnyel jár. Az egyház és gyülekezetei működésének igazi alapja a Krisztustól kapott küldetés. Tehát küldetéses, és nem szolgáltató, vagy kiszolgáló szervezet. Ezekben az évtizedekben részben más igényei vannak a környező társadalomnak, mint 30-40 éve, azonban ma is az a kérdés, hogy a külső igényeket tartjuk-e elsődlegesen szem előtt, vagy a küldetésünket. Természetesen az emberekhez a valós problémáikban fordulunk krisztusi szeretettel, befogadjuk, segítjük, tanácsoljuk őket. Illetve építünk a történelmünkre, a gyülekezet és környezetének helyzetére! De ha közben szem elől tévesztjük a „mennyei elhívásunkban” kapott célt, és nem e vezérlő csillag állásához kötjük utunkat, akkor könnyen elveszünk a részletekben és eltévedünk.

A helyes célmeghatározás mellett, alapvető kérdés, hogy miként szervezzük emberi erőforrásainkat. Döntést hozó testületünk van, esetleg döntést előkészítő bizottságokkal, vagy a presbitérium a missziót megvalósító, szolgáló csoportokban is tevékeny, esetleg sok aktív gyülekezeti taggal együtt? Ezek szintén a növekedés kritikus pontjai.

A gyülekezetek alapvetően nem jók, vagy rosszak. A kérdés az, hogy keresik-e a további növekedés útját. Ehhez az alábbi, folyamatában egymásra épülő kérdéseket kell őszintén és tárgyilagosan megválaszolniuk a közeljövőben:

Pontosan mi jellemzi a helyzetet, melyben gyülekezetként, közösségként vannak ma?

Adott helyzetükben és környezetükben, mi a küldetésük, illetve merre kell tartaniuk, milyenné kellene formálódniuk? Mi a feladatuk, hogy ne térjenek el ettől? Hogyan kapcsolódik mindez konkrétan a 6 éves presbiteri ciklushoz? Hogyan lesz megvalósítható, átfogó terv, missziói stratégia erre a gyülekezetben?

A „cél felé futnak”, vagy csak a napi túlélésre koncentrálnak? Tűznek-e ki újabb és újabb közvetlen célokat, hogy betöltsék missziójukat, hogy szolgáljanak és így növekedjenek? Tudatosul-e mindez a gyülekezetben, lelkesednek-e tagjai, és bekapcsolódnak-e tevőlegesen is?

Van-e megfelelő alapossággal kidolgozott, a gyülekezet sajátosságaira illesztett elképzelés a célok megvalósítására, és főleg nekilátnak-e? Az éves missziói munkaterv csak a programokat listázó „kötelező gyakorlat”, vagy hathatósan segíti az új célok elérését is?

Időről időre meghatározzák-e, hogy hol tartanak, világosan és egyértelműen értékelik-e, amit tettek? Beavatkoznak-e, ha emberi hibák, gátak akadályozzák a növekedést, vagy belenyugszanak?

Természetesen csak a pozitív válaszok mellett biztosítottak a növekedés ránk bízott feltételei, illetve e kérdéseknek elkerülhetetlenül ismétlődniük kell a későbbiekben is.

Összesen ennyi lenne, az öt pont? Semmiképpen! Ahhoz, hogy a gyülekezet épülhessen, jól kell ismernie a célját. Keresztyén közösséget nem lehet építeni olyan mag nélkül, akik emberi korlátaik, gyengéik ellenére, ne ezt a célt tartanák állandóan szem előtt döntési szempontként, cselekvésük alapjaként, ne az Isten kegyelmes szeretetére akarnának válaszolni hálaként. Ha nincs ilyen mag, a legelső, hogy legyen!

Egyik gyülekezetnek sincs hat éve (soha nem is volt), hogy félretegye az érdemi továbblépés igényét. Ha látjuk a célt, Pállal együtt mondhatjuk: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami … előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3,12-14). Tehát nem nekünk kell „izomból” elvégezni, Krisztus visz a célhoz, de mégis várja, hogy a futásnak nekifeszüljünk. Nekifeszülünk?

Merre tart a Kedves Olvasó gyülekezete, annak presbitériuma? Mennyire gátolja a cél felé haladásában a gyülekezetvezetés, a presbitérium korábbi működési módja? Hogyan lehetne változtatni, megújulni? Lehet, hogy van mire építeni, lehet, hogy alapozni kell. Ne érjék be pótcselekvésekkel, apró ötletekkel, szólamokkal, nem eléggé előkészített és nem szakszerű tevékenységgel, más környezetből és kultúrából származó, nem a gyülekezetükre szabott megoldásokkal! Ne adják alább a kérdés átfogó vizsgálatánál, a gyülekezetükre is érvényes elvek kitartó alkalmazásánál!

Mózes Áron presbiter, vezetési tanácsadó (+36302286015; mozesa56@gmail.com)