„Ma leszek házadban vendéged”

/Veres Emese Gyöngyvér/

Szatmári lelkipásztorként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan településen szolgálhatok, ahol zömében reformátusok élnek, ebből kifolyólag lelkésztársaimmal gyakran állhatunk meg Isten Igéjét hirdetve az emberi élet fontosabb eseményeinél. Nagy jelentőségűnek tartom azt a tényt, hogy a legtöbb 13-14 éves fiatalt legalább két éven keresztül elkísérhetjük abban a fontos életszakaszában, amikor segíthetünk önmagára és Krisztusra találásában.

Néhány gondolatban szeretném felmutatni ennek lehetőségeit, problematikáját, végül azokat a kísérleteket, kitörési pontokat, amelyekkel mi is igyekszünk Isten akarata szerint mindezt megélni.

Lehetőségeink:

Egy relatívizmust sugárzó világban hitvallásainkkal azon kevesek közé tartozunk, akik az élet minden területére kiterjedő rendszert kínálunk, amelyben megtalálhatja a helyét.

Azzal, hogy hitvallásismeretet is tanítunk, a világtól, másoktól való különbözőségét is felismerheti a fiatal. Lázad ugyan ebben a korban, nehezen fogad el tekintélyt, maga elé mégis példaképeket állít. Itt lehet nagy jelentősége hitbeli eleink, a reformátorok bemutatásának, akik mertek másként élni, mások lenni.

A konfirmációban megélheti az együvé tartozás örömeit. Egy olyan közösség tagja lehet, amely már évszázadok óta jelen van a társadalomban: híres emberek, hitvalló példaképek jártak előttük. Ideje van ilyenkor annak is, hogy a szülők, keresztszülők felé kifejezzék hálájukat, akik hűek voltak ahhoz, amit keresztelésük alkalmával esküvel ígértek.

A konfirmáció a személyes döntés alkalma is lehet: a közösség mellett, Krisztus mellett. Az Ige szól, s a hit hallásból van.

A konfirmáció problematikája:

Sajnálatos, amit a konfirmáció gyakorlatában tapasztalunk sok helyen: tudniillik az elengedés szomorú ünnepévé válik. Vidéki közegből tanulmányai miatt elkerül városba, ahol már elkallódik, s nem tudjuk nyomon követni, segíteni. Sok fiatal egynek tekinti a konfirmációt a vizsgák közül, így amikor az sikerül, az fogalmazódik meg benne: letudtuk, ezen is túl vagyunk. Így fordulhat elő, hogy sokukban nincs meg a valódi megértés, valódi érzület.

Sok gyülekezetben problémát jelent az is, nincs hová betagolódni, nincs ifjúsági közösség, s lassan a fogyó népesség eredményeképpen nincs népes gyülekezet sem.

A konfirmáció sokak számára az ajándékozás alkalmává lett: miközben arról szólhatna, hogy én adom magamat Krisztusnak, addig a konfirmandus kap laptopot, ékszert, vagy éppen pénzt.

Kitörési pontok, megoldáskeresések:

Fontos feladatunk, hogy még jóval a fogadalomtétel előtt magunkban és a konfirmandusokban is tudatosítsuk: a konfirmáció egy küszöb, amelyet átlépve van tovább, van a Krisztus követésben folytatás, s ha már túl is vagyunk rajta, bentebb kerültünk, nem kintebb. Ki van rakva a megállni tilos tábla. Fontosnak tartom az utógondozást, amelyet városokban a rétegalkalmakban /pl. külön konfirmandus kisifi/, másrészt kistelepülések összefogása által regionális, egyházmegyei ifjúsági konferenciák tartásában látom megvalósulni.

Igyekeznünk kell, ha erre van mód – szolgálatba állítani a fiatalokat, ezáltal még inkább sajátjuknak tekintik a gyülekezet életét. Gyülekezetünkben tudatosan törekszünk a tőlük még mindig távol álló vasárnapi istentisztelet érthetővé, vonzóvá tételére.

Gyakoroljuk azt az északi példát, hogy hónapokkal a vizsga előtt elvisszük őket közös kirándulásra, hétvégére, hogy egymást jobban megismerjék, csoportidentitásuk kialakuljon, megerősödjön.

A konfirmációt felfoghatjuk úgy is, mint beavatás. Hasonlít a legtöbb nép életében megfigyelhető rítushoz: a tanulási folyamatot követően egy szertartás keretében a fiatalok a közösség felnőtt tagjává válnak. Több gyülekezetben, így nálunk is történnek próbálkozások ennek mélyebb megélésére.

Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy történelmi koronként, országonként változó lehet a hit megvallásának formája, mélysége. Másként hangzott a Reformáció korában a Heidelbergi káté 1. kérdése a hitviták tüzében, másként hangzik egy 14 éves jóléti társadalomban élő fiatal szájában. Miközben sokszor arról folyik a vita, hogy a vizsgán 3 vagy 4 kérdésre adjon választ a vizsgázó, addig a kínai földalatti egyház felkészítő alkalmain egészen másról van szó: életükbe kerülhet a hitük vállalása. Szeretnék végezetül az ő kátéjukból két kérdést idézni: „Hogyan, melyik Igével fogod magadat bátorítani, ha a kivégzésre visznek? Milyen Igékkel fogod fogolytársaidat bátorítani haláluk órájában?” Van, amikor egy hitvallást élővé egy konkrét élethelyzet tesz.

Nekünk, lelkipásztoroknak, ifjúsági vezetőknek hatalmas a felelősségünk, de azt se felejtsük:

„Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. /I.Kor.3:10/

Nagy György lelkipásztor

Mátészalka-Kertváros