23. nap

 „… és vitatkoztak egymással” (Lk 24, 15a)

A vitatkozás gyakran veszekedéssé fajul, a veszekedés gyakran háborúvá. Vajon Isten gyermekeinek szabad vitatkozniuk?

Legtöbbször úgy érezzük, hogy a válasz: nem. De vajon elkerülhető a vitatkozás a keresztyének között? Tapasztaljuk, hogy a válasz itt is: nem. A vitatkozást azért nem tartjuk „keresztyéni dolognak”, mert óhatatlanul előtérbe kerül benne az ember én-je. Hiszen az én álláspontom, az én véleményem, az én akaratom kerül szembe valaki máséval.

„De én így…, de én azt…, de én akkor is …”

Ha a vitában le akarom győzni a másik embert, és az számomra a győzelem, ha ő feladja, és az én akaratom érvényesül, az valóban nem Istennek tetsző dolog. Inkább üres, felesleges és romboló tevékenység. De lehet-e másképpen vitatkozni? Igen!

Létezik termékeny vita is, olyan, amelyben senki nem sérül, és amelyből valami jó születik! Gondoljunk csak az első apostoli gyűlésre, ahol (Kornéliusz és házanépe megtérése után) a pogánymisszióról vitatkoztak az apostolok! Ha nem vitatták volna meg a dolgot, ha lett is volna, egészen más lett volna az evangélium hirdetése a pogányok között.

Hogyan vitatkozzunk hát, ha már vitatkoznunk kell?

Először is gondoljuk át, tényleg fontos dologról van szó? (Mert az apróságokon, jelentéktelen részleteken való vitatkozás azért elkerülhető!) Másodszor figyeljük meg: az apostolok egymással egymás közt vitatkoztak! Nem vontak be kívülállókat, ha egymás közt volt elrendezni való dolguk.

Keresztyénként ne tárjuk vitás ügyeinket avatatlanok elé, és semmiképpen ne járassuk le egymást! Harmadszor: egy vita hevében is úgy beszéljünk, hogy észben tartjuk: akivel épp vitázom, Isten gyermeke, akiért Ő Fiát áldozta! Ha testvéreddel vitatkoznál, ne feledd: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil 2, 5)!

Dancs Edina lelkipásztor, Beregszász