Vegyünk egy ketrecet, amiben öt majom van. A ketrecben egy madzagon lóg egy banán. A banánt lépcsőkön lehet elérni. Az egyik majom előbb-utóbb odamegy a lépcsőhöz és elkezd felmászni a banánért. Azonban ahogy hozzáér a lépcsőhöz, az összes majom hideg zuhanyt kap.

Kicsit később egy másik majom is megpróbál felmászni a banánért – az eredmény ugyanaz. Ez még számos alkalommal megtörténik. Kis idő múlva, amikor egy majom csak elindul a lépcső felé, a többiek ezt megpróbálják megakadályozni.

Most zárd el a vízcsapot, nem lesz több zuhany. Cseréld ki az egyik majmot egy újoncra. Az új fiú meglátja a banánt és megpróbál érte felmászni. A többiek azonnal megtámadják és nem engedik hogy a lépcső közelébe menjen. Amikor minden mászási kísérlet kudarcba fullad a többiek támadása miatt, az új fiú feladja.

Most cserélj ki még egy régi (zuhanyozott) majmot egy újoncra. Az új megint csak megpróbálkozik a banánhoz jutással, de a többi négy megtámadja ezért. Az előző újonc is boldogan vesz részt a támadásban. Amikor már ez is feladta, cserélj ki egy harmadik majmot. Amikor ez is megpróbál eljutni a banánért, a többi négy megtámadja. Pedig a négy támadó majom közül kettőnek elképzelése sincs, miért nem szabad a banánnal próbálkozni.

Miután a negyedik és az ötödik majmot is kicserélted, a ketrecben lévő majmok egyikének sincs emléke a hideg zuhanyról. Mégis, meg sem próbálnak eljutni a banánért. Hogy miért? Mert ez mindig így volt és mindenki így csinálja.

forrás: internet

“Magunkhoz kell ölelni az újat és nem szabad, hogy azok határozzák meg az egyház jövőjét, akik rettegnek mindenféle változástól, mert ha ez így marad, akkor az egyház utolsó szava ez lesz: “De hiszen mindig így csináltuk!” Radikális változtatást kell végrehajtani az egyház életében. Ma sokan mondják, hogy valaminek történnie kell, de ne változzon semmi. Az egyetlen erő, amely képes lehet jóra fordítani a dolgokat:  A hit, remény, szeretet.”
Klaus Douglass