A következő filmet láttam:

Dél-Amerika, hatalmas vastag törzsű fa, mászik rajta egy “csinos” bogár. Olyan, mint a szentjánosbogár. A bogaraknak hat lábuk van. Ennek a két középső lába olyan, mintha kis gyerektenyér lenne kesztyűben, fehér, csodálatosan szép. A másik két két lába olyan, mint a többi bogár lába. Megy fölfelé a fán. Rablóhangyák megtámadják, fel akarják fordítani, mert a hátán lévő vastag kitin páncélt nem tudják átharapni. A bogár megáll, nem harcol, nem csapkod, nem védekezik, csak áll.

Mondja a professzor: Most tapad le, most tapad az úthoz. Elfáradnak a rablóhangyák, a bogár nem változtatja meg az útirányt megy tovább. Alig megy egy métert a fán, megint megtámadják, megint letapad. Elfáradnak a támadói, abbahagyják, ő megy tovább. Aztán a professzor lefeszíti a fáról vigyázva, megnagyítva megmutatja. A bogár alsó testén 40.000, a hajszálnál sokkal vékonyabb kis csövecske van. Mindegyikből szemmel nem látható ragasztó cseppecske jön, odaragad az úthoz. Ez a bogár tudja; addig él, amíg az úthoz tapad. Ha elszakítják vége van.

Kimondta azt, hogy én vagyok az út? Jézus mondta. Addig élsz amíg ragaszkodsz az úthoz. Ha elszakítanak véged van. Ez a kis bogár, olyan lecke volt nekem. Sok viharon átmentem én is, és az életem az tartotta meg; tapadni, ragaszkodni az úthoz. Nem hadakozni, nem harcolni, csak odatapadni és ragaszkodni. Jézus az út!

Zimányi József