Egy közösség, melynek célja, küldetése van

Közel 10 éve vagyok lelkész Mátészalkán, de azt érzem, hogy még mindig nagyon az elején vagyok a gyülekezetemmel együtt annak, hogy olyanná legyünk, amilyenné Isten szeretne formálni bennünket. Ezt folyamatként látom, akár a gyermekeim fejlődését, így hát türelemmel vagyok. Presbitereimmel, munkatársaimmal megfogalmaztuk erősségeinket, gyengeségeinket, lehetőségeinket, s célokat tűztünk ki magunk elé, melyek megvalósítása iránt elköteleztük magunkat:

  • Szeretnénk kortárs, modern gyülekezet lenni. Sokan nem hiszik el, hogy az egyház, az istentisztelet vonzó is lehet, pedig lehet, azon vagyunk.
  • Nem azzal szólítjuk meg az embereket, hogy elkárhoznak, vagy mindent elrontottak, hanem azt mondjuk el, hogy Valaki nagyon szereti őket, és helyre tud állítani, meg tud áldani, s lehet az életet bölcsen és jól megélni.
  • Egyik legfontosabb célunknak tartjuk, hogy sokan megtapasztalják a közösség erejét, befogadását, szeretetét. Ezért szorgalmazzuk, hogy a vasárnapi istentisztelet mellett mindenki  előbb, vagy utóbb, de legyen tagja valamelyik kiscsoportunknak korosztály vagy érdeklődési kör szerint.
  • Szeretnénk felfedezni és használni az emberekben lévő potenciát. Mindenki kapott képességeket, ajándékokat, amellyel hozzájárulhat a közösség épüléséhez. Nagy hangsúlyt fektetünk a munkatársaink, presbitereink képzésére.
  • Igyekszünk a legjobbat adni, hiszen Isten azt érdemli.
  • Évről évre átgondoljuk, értékeljük, jó úton haladunk-e.
  • Végül pedig elhittük, hogy nincs lehetetlen. Áll a közösségi házunk, ami maga egy csoda. Ez azonban nem cél, csupán eszköz arra, hogy a fent megfogalmazottakat elérjük. Segítesz benne?

Nagy György, lelkipásztor

[stextbox id=”alert” bcolor=”748a8b” bgcolor=”e3e6e9″]

“Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.”

Efézus 3,20

[/stextbox]

 

Alkalmaink, kiscsoportjaink bemutatkozása itt található!

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?