49. nap

„Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és … házanként….” (ApCsel 2,46) 

 A történet szerint egy idős indiai keresztyén férfitől megkérdezte az épp arra járó európai turista, miért jár a keresztyén gyülekezetbe, hisz Európában a templomok lassan kiürülnek. A férfi szó nélkül kivett egy izzó fahasábot az épp előtte lángoló tűzből, majd oldalra tette. A parázsló fa lassan kihűlt, és már csak füstölt. Ekkor újra felvette, és visszatette a tűzbe, ahol újra lángra kapott. „ Hát ezért! – mondta a férfi – A gyülekezet és a közösség nélkül az életem és a hitem csak egy füstölgő üszök marad.”

Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy a hívek nemcsak a templomban élték meg a közösséget, hanem házanként is összegyűltek testvéri együttlétre, ahol volt igeolvasás és magyarázat, énekkel dicsérték Istent, és közösen vettek részt szeretetvendégségen és az imádkozásban. Személyesen ismerték egymást és egymás örömeit, terheit. Mai gyakorlatunkban ez egészen furcsán hangzik. Pedig egy akár 200 fős gyülekezetben sem lehet valódi közösségről beszélni, ahol ismernének, elismernének és odafigyelnének rám. Az egyház történelme igazolja azt a mondást, miszerint: „Az egyház az nem egy ház!” A „ház” a régi magyarban háznépet, nagycsaládot jelentett, közösséget, mint az eredeti görögben az „oikos” kifejezés. Az egyház, eredetileg „idház”, megszentelt háznépet jelent, Isten Királyságának nagycsaládjait, ahol a Királyt ünneplik. Mind Kálvinnál Genfben, mind az ébredési időkben a gyülekezetekben bevezették a házi istentiszteleteket, bibliaköröket, ahol az új hívők közösséget, szeretetet, törődést és új barátokat/testvéreket kaptak.

Ma a gyülekezetek növekedésének a legfőbb akadálya ez, mert hiányzik a felkaroló szoros testvéri közösség, amely megmentene az elmagányosodástól. A Zsoltárok 68,7 eredeti szövegét értelmezték így a régiek, miszerint „Isten családokba telepíti le a magányosokat”. Az 1 Tesz. 2,8-ban is erről beszél Pál: „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket”. Vajon kész vagy-e megismerni azt az embert, aki melletted ül a templomban, úgy igazán? A gyülekezet kis közösségeiben élheti meg Isten gyógyító szeretetét és kegyelmét egymás által!  Kész volnál megosztani az életed, az otthonod a gyülekezet más tagjaival, a magányos idősekkel, az egyedülálló fiatalokkal, az összetört életű, de Isten szeretetét kereső szenvedővel?

Vadász Sándor