[stextbox id=”black” color=”ffffff” bcolor=”000000″ bgcolor=”3d3e3c”]Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú, türelemmel viselt betegséget követően elhunyt Nagy László gyógytornász testvérünk. Hamvasztás utáni temetése május 16-án lesz a mátészalkai köztemetőben 13 órakor. A vele tavaly októberben a Reménysugár újságunk olvasói számára készült interjúban élő hite, nemes jelleme nyilvánult meg. A cikket ezúton újra leközöljük.[/stextbox]

Ezt a hivatását írom elsőként, mert így ismerték meg a városban, pedig testnevelési főiskolát végzett, és éveken át Nagybányán az Olimpiai Centrumban az úszókat trenírozta, mivel ezen a szakon végzett.

A marosvásárhelyi pogrom után – 1990-ben – indult el Magyarország felé, és szerencsénkre az Istent hívő ember Mátészalkán állt meg. Vékony alakját a városi uszodában a medence partján fedeztem fel. Nem volt nehéz, mert éppen egy pöttöm legénykének a helyes levegővételt magyarázta. De nem csak egyszer, ahányszor kellett, töretlen lendülettel, hittel, hogy a gyermek megérezze, az ő érdekében történik minden. Néztem, és azon gondolkodtam, mi hajtja ezt az embert, akiről a városban szinte mindenki tudja, hogy ha csak magával törődne, akkor sem bántanák egy rossz szóval sem.

 – Hidd el, és nem is rejtem véka alá, a kicsiktől kapott visszajelzések, a mosolyok, a gesztusok, a „Sikerült!” meg-jegyzések nekem óriási energiát adnak. Három pillérre alapozom életemet az utóbbi években. A hit, a családom és a gyermekek. Hála a Jó Istennek, mind a hármat megkapom. Na, most, ha nekem megvan, miért ne adjak abból másnak, amit én is adni tudok. Itt a medence partján nem vagyok beteg, nem is lehetek, s úgy érzem, ez az én küldetésem, meg a boldogságom is, amit a szülők, a kicsinyek szeméből olvasok ki, gesztusaikból kapok.

 Én Istenre bíztam sorsomat, és még soha nem csalatkoztam benne. Akkor sem, amikor szavára hallgatva elindultam Erdélyből, akkor sem, amikor megtámadott a kór, mert maximum fél évet ígértek az orvosok.

 A „legfőbb orvos”, már kilenc hónapja engedi, hogy családom körében éljek, hogy beteg Kinga lányomról is gondoskodni tudjak feleségemmel együtt.

Tudod, a Bibliában olyan sok igében magunkra ismertünk, és bátorítást kaptunk belőle, csak tudni kell olvasni. Meggyőződésem, erre is megtanítja a bajban lévő embert az Úr, s már nem is érzi elesettnek magát.

Én tudom, hogy így van, s hálát adok a Jó Istennek az élet minden pillanatáért.

 Itt is köszönetet mondok az Úr Istennek!

2011.október

Lejegyezte: Zsoldos Barnabás újságíró