Kiküldetés

20. nap

 „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” János 20, 21b

Az Atya elküldte Jézust, hogy Ő békességet szerezzen számunkra. Megbékéltetett minket a kereszten végzett áldozata által. Jézus útja a gyógyítás, a szabadítás, s legvégül a szenvedés volt. Visszaadta az egészséget olyan betegeknek is, akiken emberileg nem tudtak segíteni. Megszállottakat tett ép lelkűvé, tisztává. Visszahozott a halálból gyermeket és felnőttet. Ő maga pedig legyőzte a halál erőit azok életében, akik Hozzá tartoznak. Sokszor szerzett örömöt kétségbeesett embereknek, mindent mások javára cselekedett. A célja az volt, hogy visszavezessen minket az Atyával való kapcsolat teljességére. Megmutatta azt, hogy nem győzhetnek az Ördög erői ott, ahol Ő megjelenik. A Jézussal való kapcsolat azt jelenti, mindig számíthatsz a legnagyobb hatalom segítségére, a legbiztosabb védelemre életed minden területén, ha átadod Neki életed irányítását, és cselekszed Igéjét. Téged sem tarthat fogva az Ördög! Kérd Jézust, tegyen szabaddá a Gonosz minden láncától, amit az életedre rakott! Lehet, hogy sokáig szolgája voltál, de eljött az ideje, hogy szakíts vele! Jézus gyógyulást hoz az életedbe. Felragyog az igazság napja számodra is, és sugarai megújulást hoznak!

Jézust céllal küldte el Istenünk. És most téged is megszólít. Azt mondja neked, elküldelek téged is, mai tanítványomat. Elküldelek örömöt szerezni, másoknak igazi segítséget adni, vigasztalni. Azért, hogy általad lássák meg az Urat azok, akiknek éppen erre van szükségük. Ha valakinek Jézusról beszélsz, arra irányítod a figyelmét, amire a legnagyobb szüksége lehet. Ki más tudna igazán segíteni a lélek és a test bajaiban?

Jézus követeként lehetőségeket fogsz kapni a jóra. Ezért járj nyitott szemmel, hogy meglásd a körülötted élők problémáját! Kevesen vannak, akik valóban akarják látni a másik embert. Sokan még akkor is önmagukkal foglalkoznak, miközben másokkal beszélgetnek. Saját gondjaikra összpontosítanak, s ez a magatartás megakadályozza őket abban, hogy törődjenek embertársaikkal, figyeljenek rájuk. Légy te az, aki felüdít mást, és tanuld meg hátratenni a saját bajodat!

Járj hallásra kész füllel, hogy megértsd, amit mondanak neked! Ne szólj addig, amíg igazán meg nem érted, mit akar közölni veled a beszélgetőtársad! Próbálj rájönni arra, miért olyan, amilyen, mi van a dolgok hátterében! Sokszor a felszín nem a valóság. Mélyre kell ásni, hogy megtaláld a lényeget, az indítékokat. Járj engedelmes szívvel, hogy azt tudd adni magadból, ami valóban segítséget jelent! Ehhez kell az Istenre figyelés, a bölcsesség. Hidd el, ha bölcsességet kérsz, meg is kapod mennyei Atyádtól! Legyen a mai napod Jézus követeként megélt idő kapcsolataidban!

Lőrincz Krisztina 

 

Vélemény, hozzászólás?