Kincses Sziget játszótér átadása

Régi álmunk valósult meg akkor, amikor elkészült és 2016. október 2-án, az istentiszteletet követően átadásra került a Kincses ház udvarán a fából készült játszótér.
A felajánlásból elkészülő hajót formáló tematikus játszótérről Nagy György lelkipásztor elmondta, nem véletlenül kapta a Kincses Sziget nevet: a gyülekezet közössége olyan lehetőséget kínál minden korosztálynak, melyekben olyan örök kincsekre lelhet, úgy, mint közösség, összetartozás, hit, remény és szeretet.
Miután megköszönte az elkészülésben segédkezőknek az áldozatos munkáját, beszédében emlékeztetett Noé bárkájára, mely életeket mentett, majd Jónásra és bárkájára, ki végül is Isten követe lett.
Végül arra kérte a jelen levő vasárnapi iskolásokat, hogy engedjék szabadon a rájuk kötött igéslapokkal a héliumos lufikat, hogy jóhírt vihessenek azoknak, akik megtalálják valamelyiket.
Ezt követően a gyermekek örömmel vették birtokba a játszóteret.

From Kincses Sziget játszótér átadása. Posted by Mátészalka Kertvárosi Református Egyház on 10/02/2016 (24 items)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2


Vélemény, hozzászólás?