„Terveinknek elég bátornak kell lenniük ahhoz, hogy Istennek helye legyen benne.” Klaus Douglass avagy hogyan élte ezt meg nemrég egy szatmári gyülekezet
2012. június 3-án délelőtt a Mátészalka Kertvárosi református templomban ünnepélyes istentiszteletet követően vették át a gyülekezet tagjai azt a közösségi házat, melyet a valamikori mátészalkai református lelkipásztorra – Kincses Endrére – emlékezve Kincses háznak neveztek el. Az ünnepi istentiszteleten az igét dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli református püspök a zsinat lelkészi elnöke hirdette. „Nem az a kincs, amelyet trezorban őriznek, hanem az, ami a lelkünkben van. Ahogyan a névadás is azt mutatja – mondta -, a kertvárosi gyülekezet maga is kincset hordoz és kincset kapott ezzel a multifunkciós házzal. Nagy György a gyülekezet lelkipásztora számolt be az építkezés egy évéről. A cél az volt, hogy olyan közösségi ház épüljön, amely alkalmas egyrészt nagyobb konferenciák lebonyolítására, másrészt helyet tud biztosítani a gyülekezetben működő számos kiscsoportnak, rétegalkalomnak. A közösség évek óta komoly lépéseket tesz annak érdekében, hogy elérje a területén élő embereket Isten örömüzenetével. Elmondta, hogy a térségben élő reformátusok közül minden 5. Mátészalkán él.
Ismertette a hívekkel az építkezés költségeit is: 64 millió forintba került a beruházás, amelyre 50 milliót az Európai Uniótól nyertek, 7 millióval a Tiszántúli Református Egyházkerület segített, a többit a hívek és az adakozók biztosították. Beszámolóját azzal zárta: nagyon nagy dolognak tartja, hogy ez a közösségi ház megépülhetett, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy aktív részese legyen egy közösség álmai megvalósulásának. Az ünneplők egy perces néma felállással emlékeztek meg az egykori gondokasszonyról, Emike néniről és Gaál Imre kivitelezőről, aki megkezdte az építkezést, de már fia fejezte be annak munkálatait
Ezt követően Jeney Zoltán Debrecen-Széchenyikerti lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, s bátorító üzenetében bemutatta egy már működő többfunkciós közösségi tér mindennapjait. Lengyel István Ybl díjas építész azokat az egyedi megoldásokat mutatta be, amelyek praktikussá és széppé tették az épületet. Kincses Margit zongoraművésznő a család nevében mondott köszöntőt, meghatottságában többszörös rehabilitációnak nevezve a névadást, hiszen édesapját, az áldott emlékezetű Dr, Kincses Endrét koholt vádak alapján távolították el 1958-ban. Szolgálata ideje alatt nagy hangsúlyt kapott a közösségi élet, hiszen 18 házicsoport működött a városban, és sok szegényen segített a jólelkű lelkész. A köszönetnyilvánításokat követően az ünneplő közösség egy gesztenyefát ültetett a jövőre is gondolva: miközben a két legidősebb gyülekezeti tag megtartotta, a legkisebbek a fát belocsolták, abban a reménységben, hogy évszázadok során még sokan átélik a közösségbe tartozás örömét lombjai alatt.
Az épületre Sohajda Béla egyházmegyei főjegyző mondott áldást, s Dr. Szászi István alpolgármester, Nagy György lelkipásztor, Dr Makrai Tibor főgondok közreműködésével átvágta a nemzetiszín szalagot. Az érdeklődők ekkor bejárták a 327 m2-en megvalósuló közösségi házat, megcsodálva annak belsejét is.
Délután a gyermekeké, és a családoké volt a templomkert: 800-nál is többen vettek részt a meghirdetett családi napon. Koncertek, ugrálóvár, foglalkoztatók, előadások várták a lakótelepen élőket.
A nap méltó zárásaként a nagyteremben Kincses Margit – a néhai lelkipásztor lánya – és férje Selmeczy György adott feledhetetlen négykezes zongorahangversenyt.
Zsoldos Barnabás újságíró
