KUL önkéntes vagyok és élvezem!

2010. július 10-16. között a KUL (Kelet – Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány) szervezésében részt vehettünk a tiszalöki sporttáborban. Az alapítvány tagjai az intézetekben élő gyerekekkel foglalkoznak, lelki fejlődésüket segítik elő. Iskolaidőben havonta egy hétvégét töltenek Mátészalkán és a környező otthonokban, nyáron pedig ötnapos klubot tartanak, valamint különböző helyeken táborokat szerveznek.

Az önkéntesek első napja Tiszadobon kezdődött, ahol 2 napot töltöttünk el. A kastély hűs falai között készültünk fel a gyerekek vasárnap esti érkezésére. A napirend minden nap áhítattal kezdődött, majd a közös reggeli következett. Minden nap tanítást hallhattunk egy-egy KUL-önkéntes tolmácsolásában, Isten szeretetéről, a megbocsátásról. Egyik nap Argaw, az etióp bokszvilágbajnok és edző, másnap a tiszalöki fegyház rabjai tettek bizonyságot. A lelki feltöltődés után edzés következett, amikor 5 sport közül választhattak a gyerekek (ping-pong, röplabda, kick-box, boksz és foci). Az ebéd utáni csendes pihenőt minden nap vizes játékok követték, majd újra egy hosszabb edzés következett. Az esti programok között szerepelt a terminátoros játék, a jégtörő, ismerkedős játék, valamint nagy sikert aratott a gyerekek körében a szerda esti Ki mit tud? és a tábortüzet követő éjszakai fürdőzés is. Reméljük, ez csak kezdeti lépés és jövőre is alkalmunk lesz részt venni a KUL Alapítvány által szervezett programokon.

-sárközijulcsi-, Kovács Évi

Vélemény, hozzászólás?