Laissez faire. Mindent ráhagyni, nem beavatkozni. Ez ennek a francia, egyébként a gazdasági életben használt  kifejezésnek a jelentése, melyet sajnos az évek alatt az egyház is magáévá tett, s így fordulhatott elő, hogy szó nélkül hagytunk folyamatokat, cáfolat nélkül hagytunk hazugságokat, némák maradtunk ott, ahol a társadalom élő lelkiismereteként szólni kellett volna. Ennek ma már  komoly hatását érezzük. Attól való félelmünkben, hogy társadalmi megítélésünk romlik, s esetleg olyan címkéket ragasztanak ránk, mint homofób, intoleráns, bigott, inkább hagytuk a véleményformálást másra, és sodródtunk a fejleményekkel.

Az egyház világos útmutatása irányt mutathatott volna fiainknak, keresőknek, célt tévesztetteknek, bátorított volna elbizonytalanodottakat.

Igen. Ez a bűnvallás, a bocsánatkérés helye is, de ma már több kell ettől: szólni, nem hallgatni tovább. Sóvá lenni, hogy a romlás megálljon, világossággá lenni, hogy a sötétség tovább ne terjedjen. Követendő példává, beszéd- sőt vitapartnerré kell lenni, együtt pedig minta közösséget alkotni.

Ezekkel a gondolatokkal szeretnék minden kedves olvasót meghívni  a Kertvárosi Református Napok alkalmaira, melyeket igyekeztünk ennek szellemében úgy összeállítani, hogy mindannyiunkat gazdagítsanak és építsenek.

Nagy György lelkipásztor