Hogyan lehet a hétköznapok zajában, taposómalmában elcsendesedni, Istenre figyelni, nem mindig tenni, néha csak úgy lenni? – ilyen, s ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ Pannonhalmán tartott tavaszi csendeshétvégünkön. A helyi zarándokházban egyszerű, természetközeli környezetében, hol egy erdei fakápolnában, hol zarándoklaton ismerkedtünk a kontemplativ /szemlélődő/ lét áldásaival. Az oda és visszaút isbővölködött élményekben, de a belső útunk során látottak még inkább megmaradtak bennünk.
Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Túrmezei Erzsébet
“Légy csendben és várj az Úrra!
Légy csendben és várj!
Légy csendben!
Légy!”
[flagallery gid=24]
