“Ha itt maradtok ebben az országban, akkor építelek és nem rombollak le, elültetlek és nem gyomlállak ki benneteket, mert megbántam, hogy veszedelmet zúdítottam rátok. De ha az a szándékotok, hogy nem maradtok ebben az országban, és nem hallgattok Isteneteknek, az ÚRnak a szavára, hanem ezt mondjátok: Egyiptomba akarunk menni, ahol nem látunk harcot, és nem hallunk kürtszót, ahol van kenyér, nem éhezünk, ezért ott akarunk lakni! – akkor halljátok meg az ÚR igéjét, Júda maradéka! Ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Ha ti Egyiptomba szándékoztok menni, és odamentek, hogy ott lakjatok mint jövevények, akkor utolér benneteket Egyiptomban a fegyver, amelytől féltek, és nyomon követ Egyiptomba az éhínség is, ami miatt aggódtok, és ott haltok meg.” Jer 42, 10 és 13-16

A mai Magyar valóságban talán egy kicsit keményen hangzanak Jeremiás szavai. Otthon sok fiatal gondolkodik azon, hogy más országban próbál szerencsét, hiszen a gyenge lábakon álló magyar gazdaság nem kínál elég biztonságot.

A nép el akarja hagyni az ostromlott földet, s helyette a javakban bővelkedő Egyiptomba szeretne vándorolni. Mi ezzel a baj? Az Isten nem akarja, hogy a nép jól éljen és rendben menjenek a dolgai?

Amikor az ember más országba megy, akkor annak az országnak a kultúrája hatással van rá. Befolyásolja, átalakítja, egyszóval más emberré teszi. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy ez az átalakulás nem csak a külsőt és a szokásokat, hanem a lelket is áthatja.

Isten nem a jólléttől félti a népet. Az idegenbe vándorlás nem csak a fizikai tényezőkre (étel, ital, vagyon), hanem a lelkiekre is hatással van. Az Egyiptomba készülő nép sokkal inkább ki lesz téve annak, hogy Egyiptom isteneit és kultúráját kezdje isteníteni.

S egy kicsit így van ez ma is. Aki elhagyja az országot, azt a templomot ahol felnőtt, azokat a barátokat, akik mellett keresztyénsége kiforrott és szüleit, akik hitre nevelték nagy veszélyben van. Könnyen elveszti „lelki identitását”.

A keresztyén Magyar embernek nem csak Magyar identitását, hanem keresztyén identitását is kincsként kell őriznie bárhova is fújja a szél!

Írta: Czeglédi Péter Pál

forrás: http://reformatica.com/