Kedves Gyülekezet!
Az jutott szinte rögtön eszembe, hogy jó lenne elfelejtenünk azt az ősi beidegződést, amelyet az elmúlt évszázadokban szinte belénk ivódott, miszerint kicsik voltunk, vagyunk és leszünk.
Megpróbáltam néhány gondolatot összegyűjteni, miért is lehetünk büszkék magyarságunkra ezeket szeretném most megosztani:
Először is a magyar népnek van egy igen-igen ősi gyökere, amely időben nagyon régre nyúlik vissza. Magyar anyanyelvünk, népmeséink, hagyományaink, népzenénk, olyan értékeket jelentenek, melyekre méltán lehetünk büszkék. Van egy világon egyedülálló Szent Koronánk, és vannak nemcsak vesztes, hanem győztes csatáink is, nagy történelmi alakjaink, hőseink, mint pl. Mátyás király, Zrínyi Miklós, Rákóczi, Kossuth vagy Széchenyi. Általában a régi emberek még tisztában voltak ezzel a ténnyel, mára sajnos az említett rossz beidegződés miatt ez sokat halványult.
Tudjuk-e pl. – annak ellenére, hogy folyamatosan halljuk, hogy, fogy a magyar- a honfoglalás idején ideérkező magyarság kb. 500 ezres létszáma napjainkra 16 millióra duzzadt szerte a világban, vagyis bő ezer év alatt megharmincszorozódott, míg pl. a franciák ugyanezen idő alatt 8 és félszeresére növekedtek. A világ második alkotmánya a miénk az izlandi 720-as után, ami nem más, mint Szent István királyunk Imre fiához írott Intelmei. Vagy tudjuk-e, hogy ősi magyar szövegeket mind a mai napi el tudjuk olvasni, de az angolok már nem értik a 400 éve íródott Shakespeare szövegeket, pedig mint tudjuk, világnyelvről van szó. A Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta a 200.000. magyar népdalt, míg pl. a 80 milliós Németországban összesen 6000-et tudtak összegyűjteni. A magyar mesevilág páratlan az egész világon: Európában nem ismerik a hetedhét országot, fanyüvőt, a hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá. Eközben Teller Ede, aki bejárta a világot a következőt mondta, hogy amennyiben nem Ady teremtő nyelvén ismerte volna meg a világot, akkor aligha vitte volna sokra. Ne feledjük, hogy a magyar nyelv szókincse igen gazdag és páratlan kifejezőértékű, miközben ezt a nyelvet használjuk, agyunk is jobban dolgozik, tehát barázdáltabbá válik, mintha egyszerűbben fejeznénk ki magunkat.
Tudjuk-e, hogy Európában bejövetelünk előtt nem ismerték a hús megfőzésének módját? Csak sütötték. Sajátos fűszerezési technikákat hoztunk be, a darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Mi hoztuk be az erős ízt a konyhákba. A tarhonyát bőrzacskóban vitte magával a hadba induló magyar katona. A zacskóban őrzött húsporral együtt felfőzte. Ez volt a titka a gyors közlekedésüknek és sok katonai sikerüknek. Amíg Európa saruba, csizmába, bocskorba járt, mi hoztuk be a ¾-es cipőt vagy a nadrágot, zakót (kazak) és hosszú kabátot (kaftán). Ha honfoglaláskori sírban gombot találnak, a régész minden kétséget kizáróan tudja, hogy magyar sírról van szó. A fehérnemű és az ing használatát a magyarok ismertették meg az európaiakkal. De itt van az acélrugó is, amellyel minden lovaskocsi, hintó, vasúti- személy- és teherkocsi fel van szerelve. Ilyen acélrugós járművet a 15. században készítettek először a komárom megyei KOCS községben. Innen a magyar kocsi elnevezés, ami más nyelvekbe is átment.
Aztán egy másik terület: a sport. Elmondhatjuk, hogy a magyar sportélet a múltban és a jelenben is kiemelkedő teljesítményeket hoz. A nyári olimpiákon szerzett 479 éremmel Magyarország a legeredményesebb olyan nemzet, amely még nem rendezett olimpiát. Vívásban, úszásban és kajak-kenuban hagyományosan jól szerepelünk, de a birkózás, atlétika, vizi- és kézilabda is a mi területünk. Büszkék lehetünk a magyar labdarúgás egykori fénykorszakára is. Az Aranycsapat minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottjának volt 1950 és 1954 között és szerte a világon közismert még ma is. És hát itt van a legutóbbi londoni olimpia ahonnan 8 aranyat, (4 ezüstöt és 5 bronzot) hoztunk el, így 9. helyen végeztünk a nemzetek sorában.
Ne felejtsük az un. hungarikumainkat sem! Az elmúlt időszakban sikerült a parlament által is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajtáink nagy részét. Ezek az állatok az őseink által birtokba vett, Európa közepén fekvő, védett növényekben, állatokban gazdag csodálatos természeti adottságokkal, termőföldekkel, bőséges vízkinccsel rendelkező Kárpát-medencében élnek. Eközben jegyezném meg, hogy büszkék lehetünk arra is, hogy őseink ilyen életteret választottak, hiszen ha arra gondolunk, hogy egyre nagyobb problémát jelent a jó minőségű ivóvíz és élelmiszer fogyasztása a nagyvilágban, akkor mi még örülhetünk, hogy itt élünk. De visszatérve az ősi állatainkra: Kutyafajtáink pl. a puli, kuvasz, komondor vagy rövidszőrű magyar vizsla, vagy más állataink a magyar óriás nyúl, a szürke marha, a magyar racka, mangalica, a magyar tyúk is itt élnek még, de jól ismerjük és büszkén gondolunk a csabai- gyulai kolbászra, makói vöröshagymára, egri bikavérre, tokaji aszúra, szatmári szilvapálinkára, stb. Itt vannak a néprajzi hungarikumok is, pl. a halasi csipke, vagy a matyóhímzés.
Vannak híres feltalálóink, akik nemcsak nekünk magyaroknak, hanem az egész világ számára alkottak fontos újításokat, had említsek néhányat: gyufa, golyóstoll, villanymozdony, számítógép,transzformátor, porlasztó, helikopter, URH-adóvevő, holdradar, holográfia, szódavíz, dinamó, villanymotor, por és hab-oltó, c-vitamin, Béres-csepp, Rubik-kocka, stb. Adtunk a világnak 13 Nobel-díjas tudóst, ami az összlakosságra vetítve a világ élvonalába emeli nemzetünket. És akkor még nem beszéltünk zeneszerzőkről, írókról, költőkről, festőkről, és más világszerte elismert magyarokról, akik munkájukkal előbbre vitték a világot.
De számomra talán legfontosabb, hogy a magyarnak van igazságérzete. Egy híres királyunk az „igazságos” jelzőt kapta és a nép őt tartotta meg leginkább jó emlékezetében. Van a magyarnak szabadságszeretete is. Ezt igazolja, hogy fegyvert nem a területszerzésért fogtunk, hanem védekezés vagy szabadságunk kivívása érdekében. A magyar nem uralkodni akart a másik felett, nem mások gyarmatosításából, azok rovására élni, mint sok más, ma gazdagabb ország. Két nagy nemzeti ünnepünk, a márc. 15 és az okt. 23 is a magyar nép szabadságszeretetéhez kötődik. Fontos, hogy ha szinte állandó is a széthúzás közöttünk, emlékezzünk arra, hogy a régiek még tudtak egymásért tenni, harcolni, nemcsak a csatákban, hanem a mindennapokban is. Ez a közösségért való áldozathozatal volt jellemző a magyarságra, meséink is megőrizték ennek üzenetét: mindig a legkisebb királyfi elnyeri méltó jutalmát, hiszen nem magáért, önző módon cselekszik, hanem másokat segít. Mivel pedig népmeséink ősi eredetűek, ezek az értékek is ősidők óta jellemzőek ránk. Ennek egyik felvillanása volt a ’60-as ’70-es években kibontakozó kaláka mozgalom is, amikor az emberek összefogtak és egymást segítve építették fel házaikat. Együtt, összefogással tehát lehet előre jutni, értéket teremteni és a jó szándékú emberek akaratán az Úr áldása van.
Magyarnak lenni, része lenni egy több mint ezer éves folytonos kultúrának. Egy nemzet tagjának lenni, melynek eredete még mindig viták tárgya, melynek nyelve több mint 1 millió szót tartalmaz, melynek a népesség arányait tekintve a legtöbb olimpiai bajnoka és Nobel-díjasa van. Büszkék lehetünk, hogy magyarságunk legmélyén ott lappang a virtus, ami Petőfit tüzelte és hogy délben egy több száz éves győzelemre emlékeztet a harang.
Mikor Napoleon megkérdezte államminiszterét Talleyrandot, hogy mit kezdjen a magyarokkal, a következő választ kapta:”Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!” Emlékezzünk tehát múltunkra, hagyományainkra és legyünk büszkék magyarságunkra.
Szép Tamás
