Chile 2010.

2010. augusztus 5-én beszakadt egy bánya Chilében. 33 bányász 700 méter mélyen lent rekedt. Egy 50 m²-es üregben arra döbbentek: innen nincs menekvés –emberileg. Egy darabig kitart a víz, egy darabig tudunk világítani, de aztán mi lesz? A bánya bármikor tovább szakadhat. Egyikük egy régi telefonnal mégis jelt tudott adni: mentsetek meg minket! Ekkor kezdődött az a hatalmas szabadítási akció, amely mintegy 68 napig tartott.

Beleképzeltem magamat a helyzetükbe. Milyen lehetett nekik átélni a kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget, s napról napra várni a szabadítást. Erről beszél a 40. zsoltár. „Várván vártam az Urat, s Ő hozzám hajolt. Meghallgatta kiáltásomat, kivont a sáros fertőből, a pusztulás gödréből, sziklára állította lábamat.” Mert így van ez az Istentől elszakadt emberrel is: mélyen, bezárva létünk börtönébe, mindegy, hogy lelkileg 70 vagy 700 méter mélyen, szabadításra van szükségünk. Mi sem tudunk a magunk erejéből megszabadulni, kell, hogy Ő meghallva kiáltásunkat, lehajoljon, „alászálljon” és megmentsen.

Szakemberekből álló mentőcsapat alakult, akik remélték, hogy Karácsonyra sikerül végrehajtani az akciót. Küldetésként fogták fel, s ezért mindet elkövettek.

Amikor már mind a 33 bányászt felszínre hozták, egy táblára büszkén kiírták: „A küldetés teljesítve.” Jézus szavait juttatja eszembe, aki a Golgota keresztjén ezt mondta végül: „Elvégeztetett!”- majd kilehelte lelkét. Isten látva, hogy a Tőle elszakadt embertől nem vezet út Hozzá, abban mutatta meg a szeretetét, hogy az egyszülött Fiút küldte, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen.

Ezért volt Karácsony környékén minden elkészítve, erről jövendöltek a próféták évszázadokkal előre, ezért jártak követségben az angyalok, mert Isten Fia alászállt, hogy megmentsen.

Sokszor érdekes útjai vannak a szabadulásnak: van, hogy egy bárka kell a megmenekedéshez, máskor egy botra tűzött érckígyó, máskor angyali vezetés érkezik, mint Lót esetében, most egy Főnix nevezetű kapszulát engedtek le, amely egyesével hozta fel a bajbajutottakat.

Ez a mitikus madár az élete végén ágakból máglyát épít, majd a felcsapó lángokból, mint egy fiatal madár emelkedik fel. Nem véletlenül a megújulás, az újjászületés jelképe egyházunk címere fölött is. Ez a fülke volt a bányászok egyedüli lehetősége arra, hogy a felszínre jöhetnek. Egyetlen út vezet a Mennybe is: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”- mondja Jézus. Nem hivatkozhatok arra, hogy nagyapám presbiter volt, nekem nem kell újjászületnem. Mindnyájunknak személyes felelőssége van, hogy az Isten hívását elfogadom, szívemet megnyitom. Képzeld el, hogy valaki azt mondaná az utolsó ítéletkor: „De hát én Cseri Kálmán gyülekezetébe jártam…” Szükség néktek újonnan születnetek!” – mondja Jézus.

Nem közösségileg ment meg, de egy közösséghez csatol. A felszínen a család-tagok, szakemberek, gyülekezetek egy rögtönzött lakóparkot építettek lakókocsikból, sátrakból, amelynek a „Reménység tábora” nevet adták. Együtt imádkoztak, bátorították később videoüzenetek által a bányászokat: ne adjátok fel!

Szóba került a bányászokkal kapcsolatban az, hogy jó lenne egy új valóság- showban szerepeltetni őket. Pszichológusok rögtön jelezték, hogy nagyon megviselné és tönkretenné őket a túlzott médiaszereplés. A magyar sztárok jutottak eszembe, akik a „Celeb vagyok, ments ki engem!” című produkciókban szerepelnek. Megkülönböztetett figyelemmel, tisztelettel, főműsoridővel a figyelem középpontjába emelni valakit, aki nem a tudásával, képességeivel, hazaszeretetével, közért végzett munkájával érdemli ki ezt, számomra furcsa dolog.

Hála Istennek a chilei nép istenfélő nép. Megörökítették a kamerák, amint a hatodik felszínre hozott bányász, Osman Araya  „Gracias Senor!” („Köszönöm, Uram!”) feliratú pólóban jelenik meg, s kezét emeli magasba. Megint mások ezt írták fel: „Tisztelet és dicsőség az Istennek!” „Az Úr kegyelemes!” A chilei elnök kérésére ezekben az órákban minden templomban megszólal a harang: hirdetve Isten dicsőségét. Ugyanez az elnök tv-nyilatkozatában elsőnek Istennek megköszönve számolt be a mentési akcióról, mert Nélküle ez nem sikerült volna.

Micsoda öröm volt, amikor az első felért, s akkor, amikor már mindegyiket sikerült felhozni.

Micsoda öröm van a Mennyben egyetlen megtérő bűnösön!

„Kivont a sáros fertőből, a pusztulás gödréből.”

„Nem hallgatom ezt el a nagy gyülekezetben” -írja a zsoltáros.

Reformáció tájékán, ennek a nem mindennapi történetnek a kapcsán gondold át, miért is valljuk, mi reformátusok:

Egyedül kegyelemből van üdvösségünk a Jézus Krisztusba vetett hit által,

amiért egyedül Istené a dicsőség!

Nagy György lelkipásztor