25. nap

„Látásukat azonban valami akadályozta, és nem ismerték fel őt.” (Lk 24, 16)

Az emmausi tanítványoknak Jézus lesz az útitársuk, de ők nem tudnak erről. Ez azért félelmetes, mert Jézus teljesen látható, hallható módon megy velük, ők beszélgetnek Vele – hallják a hangját, látják a gesztusait, és mégsem (még így sem) ismerik fel az útitársban az Urat.

Valami akadályozta a látásukat. Na de ennyire?!

Bizony ennyire! Bárkivel megeshet, hogy „nem látja a fától az erdőt”. Ha szeretnénk lelkileg tisztán látni, akkor tudnunk kell, mik azok a dolgok, amelyek ebben akadályozhatnak minket.

1., Büszkeség, önteltség. Ha saját magunkat többre tartjuk mindenkinél, ha a saját képességeinket és eredményeinket tudjuk a leginkább csodálni, saját akaratunkat érvényesítjük mindenek fölött, az a legbiztosabb módja annak, hogy ne is vegyünk észre senki mást magunkon kívül. Természetesen az Úristent sem.

2. Félelem, aggodalmaskodás. A félelem és az aggódás időről időre felbukkan minden ember életében, de ha hagyjuk, hogy ránk telepedjen, akkor lelkileg teljesen vakká válhatunk. Aki retteg, az csupán egy dologra koncentrál: a félelme tárgyára. Aki aggódik, sötétebben látja a világot, mint amilyen az valójában. Ilyenkor az ember minden figyelmét és energiáját leköti az, amitől fél, és nem képes észrevenni a megoldást jelentő utat.

3. Felesleges terhek cipelése. Sokszor olyan terheket veszünk magunkra, amelyeket nem Isten helyezett ránk, vagy hordjuk azután is, miután Ő már azt mondta: tedd le! A sürgő-forgó Márta a saját maga által felállított mérce teljesítésébe fáradt bele, s közben nem látta meg, hogy az elcsendesedés nem lustaság, hanem fontos szükség! Az emmausi tanítványok itt még cipelik a gyászuk terhét, pedig Jézus feltámadásával az már közben feleslegessé vált. Bármi is akadályozza a látásunkat, Krisztus el tudja távolítani azt az útból. Legyen mindennapi kérésünk Felé: „Nyisd meg a vakok szemeit!” (Ézs 42, 7)

Dancs Edina lelkipásztor Beregszász