“De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, akinek az ÚR a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.” Jer 17, 7-8

Áldott- mennyire is szeretnénk azokká válni. De mit is jelent áldottnak lenni? Nőkre szokták azt mondani, hogy áldott állapotban van, szoktunk errefelé némelyeket áldott jó embernek nevezni, de azt hiszem, hogy a köznapi szóhasználatban egyik sem mutatja meg az áldottság lényegét

Igénk elmondja, hogy kit is lehet igazán áldottnak nevezni: „áldott, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit”

Az Ószövetségben a fák rendkívüli jelentőséggel bírtak. A legtöbb helyen a nagy fák szentek voltak, hiszen a legnagyobb növényként leginkább hordozták magukban az életet, s méretüknél fogva a legközelebb lehettek Isten elképzelt helyéhez – az éghez. A magyar, de szinte az összes népmesében is az az eszköz, ami összekötötte a világ szintjeit, amin át fel lehet jutni az égbe, az Isten közelébe. És milyen különös érzés is az, amikor egy nagy fa árnyékában olvassuk a Szentírást…

Jeremiás azt mondja, hogy ha Istenben bízunk, és áldottak vagyunk, akkor mi is olyanok vagyunk, mint egy fa a folyó mellett – az Isten közelében.

Mi milyennek látjuk az életünk fáját? Zöld, tele gyümölccsel, vagy satnyább, leveleit hullató, esetleg egy sivatagban szenvedő?

Az egészséges fa rendelkezik néhány tulajdonsággal:

1. Folyamatosan növekszik, fejlődik. Az áldott életnek is ez a jellemzője: hitben folyamatosan gyarapszik, Krisztusban növekszik.

2. Itt úgy olvashatjuk: az áldott életű ember – folyó menti fához. És ahogy a folyó menti fák nem a száraz felé, hanem inkább a víz felé növesztik a gyökereiket, úgy nekünk is Jézusból kell táplálkoznunk, aki az élet vize és az élet forrása.

Ha egy fa tudja a jobbik részt választani, akkor nekünk is tudnunk kellene, és olykor mégsem ezt tesszük. Meg lehet élni a sivatagban is. Vannak ott is pálmák, oázisok, de ki látott bár buja zöld fákat, telis-tele lédús gyümölccsel?

3. Mert a fához nem csak a növekedés, hanem a gyümölcs is hozzá tartozik. Ha egy fa nem terem, azt kivágják, mert nem tölti be a szerepét. Hívőként a mi életünknek is lehetnek gyümölcsei.

Pál így írta le: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5, 22-23)

Gyümölcsöt csinálni nem lehet, a gyümölcs terem. És minden fán pontosan olyan gyümölcs terem, amilyen az a fa.  A mi Istentől elidegenedett, megromlott természetünk pedig nem tud olyan gyümölcsöket teremni, amik Isten minősítése szerint is jók lennének.

Az a fa pedig, amelyik nem megy semmire vagy mindig rossz gyümölcsöt terem, végül kivágattatik és a tűzre vettetik.

2011-óta szolgálunk itt, Csengersimában, akkor is költöztünk ide– volt a kertben egy kisebb körtefa is – jó kemény fajta, mint otthon gyermekkoromban, ami mellett a hintánk volt. Nagyon szerettem volna itt is megtartani ezt a fát, ami adott egy kis nosztalgia-élményt, egy-egy falatot hozhatott volna vissza a gyermekkorból. De ez a fa mindig csak nagyon apró és rossz gyümölcsöt hozott. Még kértem neki egy plusz évet a férjemtől, de hiába, a vége ennek a fának is a tűz lett. Valamiért nem tudta felvenni és hasznosítani úgy a tápanyagokat, mint a többi. Hiába volt a forrás, hiába minden emberi erőfeszítés. Ehető, jó gyümölcsünk nem lett róla.

A Lélek gyümölcsét nem lehet sem neveléssel, sem tanítással, sem jutalmazással, sem fenyítéssel kicsikarni belőlünk. Nem működik semmiféle műtrágya, mert az Istennel való élő kapcsolatunkat nem pótolja semmilyen mű dolog, bármiféle Isten-pótlék.

Mert amit a Lélek gyümölcseként jelöl meg a Szentírás, azok nem nemes emberi tulajdonságok, hanem krisztusi tulajdonságok. Krisztusi tulajdonságokat csak Krisztus, az Isten Fia maga tud felmutatni.

Felismerhető a te életedben a Lélek gyümölcse? Amikor jönnek mások gyümölcsöt szedni – mert ezekre van szüksége mindenkinek. Ha van hiánycikk ezen a világon, akkor az a Lélek gyümölcsei. Erre vágynak a családunk tagjai, a munkatársak, mindenki. Lehet-e szedni az életed fájáról ilyen szeretetet, ilyen örömöt, ilyen békességet, ilyen jóságot, szívességet és a többit?

Ha éppen nincs mit adnunk, mert épp mi is híjával vagyunk ezeknek a gyümölcsöknek, ha úgy érezzük, hogy nem hogy nem gyarapszunk Lélekben, hanem mélyponton vagyunk, akkor ideje elgondolkodnunk és cselekedni. A gyökereinkkel erősen Krisztust megragadni és az Ő erejével betöltekezni.

Mert a Lélek gyümölcsei nem velünk született tulajdonságok. Még csak nem is velünk született tulajdonságok javított változatai. Végképp nem arról van szó, hogy nagy önfegyelemmel egy ideig megpróbáljuk leplezni vagy fékezni a magunk hibáit és rossz tulajdonságait. Itt arról van szó, hogy a teremtő Szentlélek valami újat teremt a hívő életébe, ami működik, mozgásba hozza az életünket, amitől érezhetjük, hogy többek vagyunk, növekszünk.

            És  Krisztusban való növekedésünknek nyoma kell, hogy legyen, annak gyümölcsei vannak., mert az Úr ezt készítette el nekünk.

Ő egy virágzó, gyümölcsöző élettel akar bennünket megáldani.

Hóseásnál ezt az ígéretet adja az Úr Izraelnek: „Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon fái. Kiterjednek az ágai..tőlem származik gyümölcsöd.” Ezt adja és kínálja az Őt szeretőknek.

Jézus egyszerűen nem jelenhet meg úgy az életünkben, hogy ne követné azt változás. Belőle táplálkozhatunk, Ő adhatja a lelki növekedésünket és Ő űzheti ki lelkünkből a félelmet is.

            Hiszen azt is mondja Jeremiás az áldott ember életfájáról: „nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad”

És azért nem fél, mert Krisztusból táplálkozik.

Érdekes az, hogy az áldottakról szól ez az igerész, és mégis említi a szárazságot, a hívő, Úrban bízó ember életének testileg – lelkileg száraz időszakait. Hiszen tudjuk jól, hogy áldottként sem gondtalan az ember, hiszen csak a korona nélküli fát nem cibálja a szél. De az igazi áldás nem a probléma nélküli élet, hanem az, hogy ezt is lehet gond nélkül, üdén megélni. Hiszen akinek élő bizonyossága van, annak nem csak a gondja, baja van meg, hanem az Istenbe vetett reménysége is, akiből meríti az erőt mindehhez.

            Nekünk Krisztusban kell meggyökereznünk, mert a „A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.” (Illyés Gyula.)

 Ha pedig erősen kapaszkodunk Belé, akkor semmi sem ragadhat ki minket az Ő kezeiből! Sőt! Mindennek ellenére növekedhetünk!

Ha növekedésről beszélünk és itt vagyunk a csengersimai templomban, akkor nem tehetem meg, hogy ne hívjam fel a figyelmet a Nyilas kazettára. Ábrázolásában teljesen egyedi: életfa – erős szárral, amit kettétör az élet vihara, de amikor mások talán feladnák, amikor azt mondják, hogy ennek már annyi, akkor ez a fa tud újra kihajtani, nem is egy, hanem két ágban, ami végül egy csúcshajtásban ismét egyesül.

Ezt jelenti igazán áldottnak lenni: Krisztusban meggyökerezni és benne növekedni. Lehet, hogy nem vezet mindig olyan egyenesen felfelé az utunk és nem olyan egyszerű a növekedésünk és a gyümölcstermés, de van miből meríteni, mert az Élet Vize táplál. Ezért tanulhatunk meg bízni minden körülmények között, mert megtapasztalhatjuk az Isten áldó jelenlétét az életünkben.

Ott a helyünk Jézus mellett – az élet forrásánál, legyünk hát valóban olyanok, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, hogy ne kelljen féljünk és szüntelenül teremhessük a Lélek gyümölcseit.          Ámen.

Szűcs-Bélbász Andrea, Csengersimai lelkésznő