Senki sem tagadhatja, hogy az utóbbi időben nyugtalanság vált úrrá a lelkeken. Ennek megvan a maga tárgyi oka: a világhelyzet bizonytalansága. Nem tudjuk, mi lesz holnap, csak azt érezzük, hogy a feszültség fokozódik s valahol el kell következnie az exploziónak. De megvan a maga lélektani oka is. Soha annyira nem vált egyetlen tömeggé az egész emberiség, mint ma, a távolság leküzdésével és az események átélésének egyidejűségével. Ez az óriási tömeg szakadatlan izgató híreket hall. Üljünk a rádiónk mellé és hallgassuk a híreket. … Ha az újságunkat is elolvassuk, megtudjuk belőle, hogy a baloldali jobboldalitól tart, a jobboldali baloldalitól s mindenki ezer apró bizonysággal támogatja sejtelmét. Éppen azért, mert a rádió, a nemzetközi hírszolgálat az egész művelt emberiséget egyetlen közönséggé tette, a tömegek értelmetlen, kitörő, sűrűsödő és kirobbanó lelkével: minden rossz hír százszor és ezerszer nagyobb hatást tesz, mint régen, mint ahogy üres boltívek csendjében egy tüsszentés is égzengésként hat. Minél több ember válik nyugtalanná, annál több nyugtalansági góc támad a világban, mert minden nyugtalan ember annyi mást zavar meg, ahánnyal találkozik. Támadnak nyugtalansági bacilushordozók, akik szelet vetnek és vihart aratnak s akármerre mennek, akárhol szólalnak meg, a lelkek felborzolódnak, a napfény elbúvik és a vihar előtti szélcsend üli meg a kedélyeket.
Igen egyszerű dolog volna ez ellen annak hangoztatásával küzdeni, hogy aggodalomra nincsen semmi ok. Legyetek nyugodtak, mert nem fenyeget semmi veszély! Ez is igaz – félig. Valójában soha nincs ok nyugtalanságra, mert úgy még soha sem volt, hogy ne lehetett volna még rosszabbul is. De én nem ezt mondom. Én azt mondom: igenis nehéz a helyzet, sok baj fenyeget, de a bajok elkerülésének és megelőzésének legfőbb feltétele a nyugalom, viszont a veszedelem bekövetkezésének legbiztosabb útja, ha fejünket elveszítjük. Nem azért van okunk nyugodtaknak lenni, mert nem fenyeget semmi veszély, hanem azért szükséges nyugodtnak lennünk, mert fenyeget a veszély.
Miféle veszély fenyeget? Az, ami a meredélyen áthaladó embert: a megszédülés. A tiszta látás elveszítése. A megtántorodás. Ha ez az út nem halálos meredélyen vezetne, akár bakkfüttyözhetnénk, mert nem támadna veszély abból, hogy félrelépünk a kavicsos útról a fűre. De ha ezer méter magasban vezet el a hegyi ösvény: jó lesz megfogódzni, óvatosan lépni, kipróbálni minden nyomadékot s egész lélekkel vigyázni magunkra és másra.
Egy olyan alkatú, olyan erővel és képességgel rendelkező állam, mint amilyen a magyar most: egészen megnyugtató és biztató úton haladhatna a csendes átalakulás felé, ha nem állana a végletek roppant feszültségében. Akkor is csak azt csinálhatná, amit most: alkotmányreformot, új földbirtok politikát, egyre gyökeresebb szociális javításokat… De ott áll a szembeforgó világok szakító sodrában s ez teszi olyanná a helyzetet, mintha meredélyen haladnánk át. A tömegek türelmetlenek és a szélsőséges izgatás különös visszhangra talál közöttük…
Hogyan kerülhetjük el ezt a veszélyt? Úgy hogy megőrizzük nyugalmunkat. A nyugalom a zavartalan öntudat állapota. Ebbe beletartozik a helyzet világos ismerete, az eszközök kiválasztása, a cél tiszta látása és a lehetőségek lemérése, – nem utolsó sorban az elégséges erő érzete. A nemzet életében mindezt a felelős kormánynak kell kiszolgáltatnia, tehát a nyugalom első eszköze a tisztafejű, erős kormány. Második követelmény az, hogy az ilyen kormányban bízzunk, azt támogassuk. Nem utolsó renden segíti az ilyen kormányt az ellenzéki sajtó a komoly ellenőrzés gyakorlásával, a helyzet tiszta képének megrajzolásával és a számítási hibák megmutatásával. Szintén fontos követelmény, hogy minél több ember komoly felelősséget hordozzon a köznyugalom nagy ügyéért. Ki az erős, ki az önálló egyéniség? Aki egy nyugtalan világban is nyugodt marad. Nagy erkölcsi és szellemi fölény jele a nyugalom: a becsületes, bátor és jóakaratú emberek nyugodtan szoktak viselkedni még tűzvész és árvíz idején is, mert ezzel jót tesznek másokkal és a köz ügyének szolgálnak. Azután fő dolog, hogy az egyéni akcióknak, kalandos vállalkozásoknak a közhatalom véget vessen. Értse meg azt mindenki, hogy az államművészetnél épp úgy megvan a tárgy belső lényegéből való eljárás, mint minden más művészetnél a világon. Nem a módszerben van az üdvösség, hanem a nemzet életerejében…
De magyar szempontból a lehető legveszedelmesebb játék e külföldi receptek bármelyikével kísérletezni, különösen most, amikor a kölcsönös egyszersmind vazallus-sors vállalását is jelenti… A magyar állam kialakította a maga politikai szervezetét ezre esztendő alatt. Ezt a szervezetet kell alkalmazni, frissíteni új meg új feladatok elvégzésére és új meg új helyzetekben való megállásra alkalmassá tenni. Alkotmány, jogfolytonosság, a politikai nemzet fejlődésének törvényei olyan javak, melyekben a magyar szellemiség éppen olyan életszerűségekkel helyezkedett el, mint nyelvében, irodalmában, népszokásaiban, fiainak faji alkatában. Ez mind a héja és a csigaháza az élő lénynek, a magyar léleknek. Nem lehet a csigát megbántani és új házat cementezni rá csak azért, mert az új erősebb. Az az „erősebb” halálos lesz.
A magyarnak az az életparancs, hogy magyar legyen s csak magyarul, magyar módon lehet az. El kell tehát a közéletből távolítani mindent, ami ezt az őseredeti, folytonos fejlődést megzavarja, ami nyugtalanná, beteggé teszi, mintha az egészséges szervezetbe minden ok nélkül idegen test vérét ömlesztenék át. Nyugalom az élők világában csak ott származhatik, ahol egy lény érzi a maga belső életerejét és az akadálytalanul érvényesül. Ez az erő és egészség nyugalma.
Végül még csak egyet. Úgy tapasztaltam, hogy az elfoglalt emberek nyugodtak; a semmittevők, a szünidőzők a nyugtalanok. Foglalkoztatni kell az embereket, hogy ne legyen idejük magukat és másokat riogatni. De nem újságolvasással, hanem kemény védelmi munkával. Árvíz, tűzvész idején mindenki jajveszékel, csak azok hallgatnak, akik halálos erőfeszítéssel küzdenek az elemekkel. Akinek a keze tele van dologgal, nem jár a szája.
Ravasz László
