Szeretni nem tud a csillag, nem tud a növény, nem tudnak a dolgok, szeretni csak egy személyiség tud. S mikor azt mondjuk, hogy Ő szeretet, akkor személyes Istenről tettünk hitvallást, mégpedig olyan személyről, akinek egész lényét és minden munkáját, dicsőségét és tökéletességét az foglalja össze és fejezi ki, hogy ő a teljes, tiszta és örökkévaló szeretet.

Milyen lehet az a világ, amelyet egy örök szeretet alkotott és örök szeretet tart fenn? Milyen más értelme van a csillagnak, a fűszálnak, a rendnek és szabadságnak, az egész mindenségnek, ha azt mondom, hogy egy világot betöltő szeretetből származott, hogy egy világot betöltő szeretet tárgya legyen. Milyen más értelme van a mindenségben az embernek, ha azt tartom, hogy csakugyan a teremtés koronája, ha azt vallom, Isten azért teremtette, hogy legyen, akit szeressen és legyen, aki szeresse Őt.

Isten nem a gondolatainkra éhes, nem azt akarja megcsodálni, hogy akaratunk mire képes, Istennek egy szomjúsága van, hogy mi szeressük őt, mert a szeretet azzal éri el a célját, azzal táplálja önmagát, nagy körútján azzal érkezik meg, ha viszontszeretet ébresztett és azzal egyesül. Ha Isten szeretet, akkor ez a világ mindenekfelett egy roppant fészekhez hasonlít, anyaölhöz, családi otthonhoz, boldog iskolához, ahol a legfőbb bölcsesség, aki egyszersmind mindenhatóság, azért, mert örök szeretet, törődik velünk, gondot visel ránk, kezében hordoz, egy szóval: szeret.

Ravasz László, református püspök