Hónapok óta a környéken élők szeme láttára épül a ház, amely ma már szinte teljes valójában mutatja magát az érdeklődőknek, és azt is megállapíthatja a szemlélődő, hogy Lengyel István tervező mérnök, városunk szülötte, több mátészalkai templom tervezője, az épített környezethez illő, abba simuló, azzal harmonizáló közösségi házat álmodott meg. De ez csak egy szeletkéje a mi Kincses házunknak – a gyülekezetben mindenki tudja, Kincses Endre, volt lelkipásztorunk emlékét ápolva kapta a nevet –, amely Isten segítségével megvalósulni látszik.
Az építkezésről és annak körülményeiről a Szalka-Építő Kft. ügyvezetőjével, Gaál Krisztián építészmérnökkel beszélgettem a műszaki átadás előtt néhány nappal. Elmondtam neki, gyakran eszembe jut Péter apostol bibliai története, aki halászott, és csak akkor lett sikeres halász, amikor Jézus is azt akarta. A nehézségekkel, a megpróbáltatásokkal együtt is Isten segítségét érzem ezen a munkán.
„Családunk is hasonlóképpen érez, illetve érezzük azt az erőt, azt a képességet, hogy apa után az ő támogatásukkal be tudjam fejezni a munkát. De ehhez mi kevesek lennénk, ha nem éreznénk azt a segítséget, amit isteni akaratnak lehet nevezni. Másik beruházáson dolgoztam, de apa mindenbe beavatott –lehet ez sem volt véletlen –, tudtam, mikor, mit és miért szervezett úgy, ahogy. Amikor beteg lett, nem volt kérdés, hogy folytatom-e a munkát. Ennek ugyan voltak üzleti, szerződésbeli követelményei is, de ettől fontosabb volt az a belső indíttatás, amit éreztem, hogy édesapám elkezdett munkáját be kell fejeznem. De nem akárhogyan. Precízen, pontosan, határidőre, mert Ő úgy csinálta volna.
Szólnom kell a szakembereinkről is. Hála Istennek, mindenki fontosnak, be-csületbeli ügynek tartotta a Kincses ház építését. Mindezekkel együtt az a bizalom is erőt adott nekünk a mindennapokban, ami felénk áradt. Nagy György tiszteletes úrral és a presbitériummal nem volt olyan nehézség, megoldatlan feladat, amit ne tudtam volna megbeszélni, egyeztetni. Ezért is tartunk itt…”
Tény, egyszerre többféle szakipari munkát lát az ember, ha belép az épületbe. Ottjártamkor voltak, akik a homlokzati nemesvakolat simítását végezték, az épület másik oldalán pedig a nyílászárókat helyezték be. A templom szomszédságában élő Kovács András szobafestő-mázoló, pedig már a konferenciatermet festette.
„Közel van a műszaki átadás határideje, azt ígértem édesapámnak, befejezem a vállalt munkát. Érzem, figyelemmel kíséri a munkálatokat. Nem kis értékű beruházás ez, hiszen ötvenmillió forintból valósul meg a konferenciaterem, a tárgyaló, a két foglalkoztató és a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségek. Fontos tudni, hogy minden az európai szabvány szerint készül, még a mozgáskorlátozottakra is gondoltunk.
Természetesen nagy izgalommal várom június 3-át, amikor dr. Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Egyházkerület püspöke igét hirdet az épület szomszédságában álló templomban, és áldását kéri a Kincses házra, az abban szolgálatot teljesítőkre és az építtető gyülekezetre.
Tudja, Zsoldos Úr, abban is különleges volt számomra ez az építkezés, hogy szobám ablaka ide néz, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna nem foglalkozni a beruházás menetével, a megoldandó feladatokkal. Reggel, ha felébredtem, este lefekvéskor első és utolsó pillantásom ide vetettem. S ez így van már most is, és így lesz ezután is, mert nemcsak a falakat látom, hanem édesapámat is, aki elkezdte az építést, s mint örökséget átadta nekem, hogy: „fiam, ezt már neked kell befejezned”.
Édesapám, befejeztem elkezdett munkádat.”
Zsoldos Barnabás
