„Régen a fiúk a férfiakat figyelték, hogy megtanulják a férfiasságot. Sem a fiúkban, sem a férfiakban nem tudatosult, hogy ez történik, valószínűleg mindezt a gyakorlatiasságnak tulajdonították- „Segítségre van szükségem a mezőn, fiam, és elég nagy vagy már a munkához. Gyere velem. Mostantól velem dolgozol.” vagy lehet, hogy ezt mondták: „Fiam, egy napon te öröklöd majd a családi üzletet, ahogyan én is örököltem az apámtól. A vevőink körét a megbízhatóságra, a becsületre, a kemény munkára, és a kiváló termékekre építettük. Mától  te vagy az inasom, én kiképezlek, hogy tovább folytathasd a családi hagyományt.”

Míg a fiú szorgosan hordta a vizet a szántó öszvéreknek, vagy sepregetett az üzletben, alaposan figyelte hogyan bánik apja az állatokkal, vagy hogyan tárgyal a legfontosabb vevőivel. A fiú megfigyelte apja tartását, ahogy izzadt, ahogy szeretett, ahogy kifejezte az indulatát, ahogy a feleségéről beszélt, ahogy nevetett, ahogy a dühével bánt, ahogyan megoldotta problémákat, ahogy imádkozott és a Bibliát olvasta, ahogy a tiszteletesről beszélt, és ahogy pihent. Figyelte, mi történt, amikor az apja egy másik férfival találkozott, hogyan fogtak kezet, hogyan beszélgettek, hol álltak, mit csináltak a kezükkel, hogyan oldották meg a nézeteltéréseket, hogyan néztek egymás szemébe.

Az apja volt a példakép, és sokkal több is annál. Ő volt a férfiasság átadója, képviselője és letéteményese. Amikor a fiú a férfiasságra, a markosságra, az életerőre, a hatalomra, a bátorságra, a lovagiasságra, a vakmerőségre, a határozottságra gondolt, az apja jutott az eszébe. Isten szándéka az, hogy a fiúk azt mondják: „Olyan akarok lenni, mint az apám!”, s hogy ebben a kijelentésben tisztelet legyen. Végső soron Isten azt akarja, hogy a fiú párhuzamot vonjon földi apja és mennyei Atyja között.”

Preston Gillham