Október 13-án, pénteken Mátészalkára érkezik az a szép kezdeményezés, mely a Reformaraton címet viseli. Az Erdélyből érkező marathonisták városunkba is elhozzák Luther Márton 95 tételét, majd tovább indulnak, bejárva az egész Kárpát -medencét.
Te is bekapcsolódhatsz futásukba ittlétük alatt. Pénteken Paposról indulva érkeznek hozzánk 16.00. órakor. Terveink szerint mi már 15.45-től gyülekezünk a Friesland “Túrórudi gyáránál”. Innen majd közösen futjuk le azt az 500 métert az Északi templomig, ahol is kiszögezik a 95 tételt. Rövid beszélgetést követően tovább folytatják útjukat a közeli Nyírmeggyesre.
Ha szeretsz futni, kérünk, te is támogasd részvételeddel ezt a nagyszerű kezdeményezést!
Elrajtolt a Reformaraton 500 rendezvénysorozat

A rendezvény a „tételhordozók” hitének, együttműködési képességének próbája is, hiszen naponta egy nagyon zsúfolt menetrendet követve kell összedolgozniuk a cél megvalósítása érdekében – közölte a Csillagösvény Egyesület sajtóosztálya. Célkitűzésük, hogy 500 óra alatt a Kárpát-medence több száz településére elvigyék a Luther Márton által, 500 évvel ezelőtt írt 95 tétel magyarra fordított változatát. A kerek évfordulóra, október 31-re, a Szomor Attila siteri lelkész által tervezett mai modern falragaszokon szereplő tételek több száz protestáns templom falára, ajtajára lesznek kiszegezve, illetve kiragasztva.
Wittenbergből a Kárpát-medence felé jövet, Pozsonynál, a ReforMaraton karavánja az Omega Együttes karavánjával találkozott. Egy közös fotó után mindkét karaván folytatta saját útját. Ők énekelik, mi hirdetjük, hogy „égi a fény, az árnyék a földön jár…”
A történetiséget megőrizve jelképesen elhelyeztük a wittenbergi vártemplom kapujánál a – reformáció szellemiségének megfelelően – magyarra fordított tételeket. Október 3-án a vártemplomnál, az idegenvezetőt hallgató turistacsoportból kivált egy asszony, aki boldogan fedezte fel, hogy magyarul írja a banneren a 95 tételt – mondta Bardócz Csaba. Hozzátette, a rendezvény nem titkolt célja, hogy hozzájáruljon ahhoz, az egyház minél inkább olyanná változzon, amilyennek az Isten szeretné azt látni.

„Ehhez mi, akik részesei lehetünk az eseményeknek, annyit tehetünk hozzá, hogy olyanná változunk, amilyennek a jó Isten elképzelt minket. Nem valamin, valakin, hanem magunkon kell változtatnunk. Minden lépésnél, kerékfordulásnál ezért kérjük felülről a segítséget. Jó megtapasztalni, hogy a segítség érkezik! Köszönjük! ” – nyilatkozta Bardócz Csaba.
A futók az előzetesen egyeztetett terv szerint október 8-án, vasárnap 14.40-re érkeznek meg Révkomáromba, onnan Csicsóra, Somorjára, Pozsonyba, október 9-én Nemeshodosra, Alistálra, Apácaszakállasra, Lakszakállasra, Lábatlanra, Lévára, Vámosladányba mennek. Majd Észak-Magyarországon folytatják az útvonalat, s október 11-én újra visszatérnek a Felvidékre: Nemesradnótra, Alsókálosára, Rozsnyóra, Szepsibe, Kassára. A csatlakozási felhívásra megadott határidőn belül lehetett jelentkezni.
A rendezvényt, melyet a ReforMaraton 500 facebook oldalon követhetnek, a Reformáció Emlékbizottsága támogatja.
forrás: felvidek.ma