Református nevelőszülői továbbképzés az Égigérő közösségi házban

2013. november 27-én újra találkoztak az újtelepi Égigérő közösségi ház nagytermében a Mátészalkán és környékén élő református nevelőszülők. A megjelent mintegy 60 nevelőszülőt Fábián Ildikó intézményvezető köszöntötte, majd Nagy György lelkipásztor áhítata hangzott el, melyben a hozzáállás fontosságáról beszélt. Miklósi Erzsébet szakmai vezető beszámolójában  részletes tájékoztatást adott az aktuális jogszabályi változásokról, feladatokról és kötelezettségekről. Szó esett az új lehetőségekről is: a Matyi Tamásné által vezetett nevelőszülői klubról, amely egyfajta “önsegítő” csoportként működik. A közbeeső heteken láthatásra elkészített védett idővel igyekszik a kertvárosi gyülekezet segíteni a nevelőszülőket. A több órás továbbképzést követően a “Segíts, hogy segíthessünk” program keretében gyermekruhákat is vihettek haza a résztvevők.

.

Vélemény, hozzászólás?