Részegek ezek, vagy csak hívők?

  • Post category:Nagyvilág

Delirious?

A zenekar az elmúlt tizenhét évben telekoncertezte a világot, saját műfajt teremtett, de üzenetüket még mindig össze lehet foglalni egyetlen szóban: Krisztus.

A kilencvenes évek elején az angliai Littlehampton kisváros gyülekezetében néhány muzsikálni szerető srác azon tanakodott, hogyan lehetne elérni a környék kallódó fiataljait. Elhatározták, hogy havonta ifjúsági összejövetelt szerveznek, ahol bizonyságot tesznek hitükről és a saját maguk által írt dicséreteket éneklik. Minden alkalomra új számot írtak. Nemsokára azon kapták magukat, hogy nem férnek el a gyülekezeti házban, sőt az iskola tornatermében sem, sőt a „művházban” sem, aztán néhány sportcsarnokot is megtöltenek; mellesleg a felvételeikért versengenek a kiadók.

A zenekar az elmúlt tizenhét évben – gyakran a Bon Jovi-val együtt – telekoncertezte a világot, saját műfajt teremtett, de üzenetüket még mindig össze lehet foglalni egyetlen szóban: Krisztus.

Két éve úgy döntöttek: világsiker ide vagy oda, másként szolgálják Istent ezentúl. Búcsúturnéjuk során Budapesten is jártak. A feloszlás okáról így nyilatkoztak: „Hálásak vagyunk az eddigiekért, de most már több időt szeretnénk tölteni a családunkkal.”

Delirious?: Miracle Maker (Csodatévő)

A dal szövege nyers fordításban:

Várok, hogy az életem változzon; amint a vizek mozdulnak, te ezt megteheted. Csak egy érintés, ez minden, amire szükségem van. Nem vagyok több, mint fájó sebek; a csoda-ember kezét keresem.

Szent vagy, szent vagy, ki volt, van és eljövendő. Szent vagy, megmentő, gyógyító – állok a Csodatévő lábainál.

Várok, az életeddel az életemben; az élő víz kiáradt, átformáltál engem.

Szent vagy, szent vagy, ki volt, van és eljövendő. Szent vagy, megmentő, gyógyító – ámulattal nézek a Csodatévő arcába.

Szent vagy, szent vagy, ki volt, van és eljövendő. Jézus, drága Jézus – köszönöm, Megváltóm, hogy járhatok a Csodatévő sarujában, hogy állhatok a Csodatévő hitében.

____________________________________________________________

A Delirious? név (a kérdőjelet mindig kiteszik utána: a jelentése az, hogy Részegek?) az Apostolok cselekedeiben lejegyzett pünkösdi történetre utal, mikor a Szentlélek által betöltött hívők mámoros öröméről a tömeg azt hitte, „bortól részegedtek meg.” (Ap Csel 2, 13.)

Forrás: www.mindennapi.hu

Vélemény, hozzászólás?