Szatmárba érkezett a Vándorbiblia

Február 20-án Szatmárba érkezett az az egyedi készítésű Biblia, melyet Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület indított útjára, hogy egy év leforgása alatt 414 gyülekezetet bejárva mozgásba hozza, lelki megújulásra hívja az embereket.
 
A Reformáció 500., a Tiszántúli Református Egyházkerület fennállásának 450 éves évfordulója alkalmából készült egyedi, 4 kilógrammos és 1400 oldalas könyvet minden nap más-más település gyülekezete fogadja és olvassa lapjait.
 
A szatmári térség első helyszíne a Mátészalka Kertvárosi Református Gyülekezet volt, ahol is Szalai Kont esperes, Nagy György, a gyülekezet lelkipásztora és Dr. Makrai Tibor, a gyülekezete főgondnoka ünnepi istentisztelet keretében vette át a nyírmeggyesi gyülekezet küldöttségétől a Bibliát.
 
Az ünnepi istentiszteleten kívül a nap folyamán több, mint 700 gyermek is megtekinthette a Bibliát. Közülük a felsőtagozatosok és tanáraik kisméretű Bibliát kaptak ajándékba, az alsótagozatosok és az ovisok, mintegy félezren a Palánta bábszínház munkatársai révén ismerkedhettek a Biblia egyik központi üzenetével:
“Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is aképpen cselekedjetek!” /Máté 7:12/
 
Másnap tovább folytatta útját a Szentírás, amikor is a Kossuth téri gyülekezet vehette egy napra át, hogy lelkes olvasói fölé hajolva, erőt, reménységet és bátorítást merítsenek lapjaiból.
2
1
DSC_0032
DSC_0606
DSC_0605
DSC_0585
DSC_0574
DSC_0567
3
 DSC_0658
DSC_0648

Vélemény, hozzászólás?