Jóska Pista jó ember volt. Mondhatni korunk átlagembere. Nem verte a feleségét, nem volt részeges, dolgos volt a munkahelyén, vért adott, támogatta a humanitárius szervezeteket, a vörösiszap károsultjait, nem élt kicsapongó életet, talán még a templomba is eljárt,… és még lehetne folytatni a felsorolást. Jóska Pista tudta, hogy Ő JÓ. Hiszen bárkivel is kapcsolatba került, az mind az Ő JÓSÁGÁT igazolta vissza. Sőt saját JÓSÁGÁT még fokozni is tudta. A Világ jobbá tétele is foglalkoztatta.
Felemelte szavát különböző fórumokon az elesettekért, adott enni a kóbor állatoknak, vagy akár továbbított mindenfajta körlevelet is ismerősöknek, kevésbé ismerősöknek, melyek nagy gondolkodóktól, Keresztyénektől vagy a Dalai Lámától, boszorkányoktól vagy tündérektől érkeztek, s melyek a világot hivatottak jobbá tenni. Szerette a Világot és a Világ is szerette Őt.
Nemrégiben közvélemény-kutatók keresték meg, és arra kérték válaszát, hogy szerinte van-e Mennyország, és ha van, akkor Ő odakerül-e? A válasz számára teljesen egyértelmű volt: Igen, s igen. Ha valaki, hát Ő megérdemli. Már kiérdemelte.
Ezért gyakran bosszantotta is a szomszédjában lakó hívő házaspár, akik a közös sütögetések, beszélgetések során túlontúl ájtatosak voltak, és mindig valami megtérésről, Istenhez fordulásról beszéltek. Arról, hogy senki sem elég jó, csak az Isten fia: Jézus Krisztus, és csakis Őáltala, az Ő tanításán keresztül van belépő a Mennybe.
De még rémisztőbb dolgokat is mondtak: Pokol és kárhozat.
A közös együttlétek után Jóska Pista és Jóska Pistáné még sokáig beszélgettek elalvás előtt az ágyban. Nem értették, hogy miből kellene „megtérniük”, hiszen ŐK alapjában véve a JÓEMBEREK kategóriába tartoznak. Gyakran megdöbbentek rajta, hogy „ezekahívők” mennyire kirekesztőek, ellentmondásosak. Hirdetik Jézus tanításait, a szeretetet, a megbocsátást, és mégis elzárkóznak rengeteg humanista eszmétől, gyakorlattól, sőt még ijesztgetnek is. Ők a szeretetlenek, nem MI!
Volt három dolog azonban, amit Jóska Pista és felesége nem tudott az esti beszélgetésekkor: hogy fentről várják a hívást, hogy lent készülnek strigulát húzni, és hogy a „szeretetlen” szomszédok imádkoznak értük.
A tét óriási volt: az öröklét eltöltése. Csak nem mindegy, hogy hol! A Mennyben vagy a Pokolban?
A Biblia teljesen egyértelműen fogalmaz: Jézus és Menny vagy Ördög és Pokol. Ezen kívül nincsen más.
Kedves Jóska Pista! Valóban rábíznád örökléted kulcsát emberi eszmékre, korszellemekre, az időt kiálló Bibliával szemben?
Ne hidd el a nagy Hitetőnek, hogy minden oké, hogy elég JÓ VAGY! –Attól még az övé vagy.
A döntés a Te kezedben van, csakis a tiedben!
Ma még megteheted az első apró vagy akár nagy lépést!
Háttér: Időváltoztató (film)
Alexa Imre presbiter