Tedd Isten ügyét az első helyre!

A Mátészalkai-Kertvárosi Református gyülekezet északi templomában közel 40-en gyűltünk össze július 10-én vasárnap délután a B.Sz. körzeti alkalmán. Több településről érkeztek hozzánk testvérek.
Az összejövetelen Bodnár Péter demecseri református lelkész hirdette Isten igéjét a Bírák 6. rész 25-32. verséig.

A bírák korában nem volt írott ige, nem volt vezetés. Mi ezt ma el sem tudjuk képzelni, mivel bennünket, Isten gyermekeit Ő igéje által vezet.

A Bírák harca nem volt könnyű. Amikor a népnek jól ment a dolga, megfeledkeztek Istenről, és ez sajnos ma is így van. Egyszer csak kívánatos lett a számukra a tárgyilagos „isten” – amelyet meg lehetett fogni, odahajlottak a bálványok felé. A mai kor embere is csak a bajban fordul Istenhez. Belecsodálkozhatunk Isten hosszú tűrésébe, kegyelmébe, hogy Őhozzá újra és újra oda lehet fordulni. Isten nem mondta akkor sem, és ma sem, hogy „ti már ezt eljátszottátok”. Amikor az Úr angyala megszólítja Gedeont, elindul a kifogások sora: „én vagyok a legkisebb”. Isten a kicsiket és alázatosokat tudja használni az Ő munkájában. Ezt az ígéretet adta Gedeonnak: „Én leszek veled”. Az Úr Jézus is ezt mondta nekünk: „veletek vagyok mindennap a világ végezetéig”. Nemcsak erőt kap Gedeon, hanem feladatot is. Rombolja le a régi Baál oltárát, vágja ki a fákat, és építsen oltárt az Úrnak.

Isten ezen a délutáni órán ránk helyezi: – ami bálvány az életünkben (ez lehet pénz, munka, karrier, család) bontsd le, tüntesd el, vágd ki, és tedd Isten ügyét az első helyre. Elég furcsa, hogy valaki az unokájának megveszi a legmodernebb mobiltelefont, és a perselybe már csak 50 Ft jut. Gedeon félt, mikor az Úr az mondta „rombold le”. Ha valaki komolyan odaszánja az életét Istennek, tudatosan vállalnia kell, hogy azért bántani fogják.

Isten azt mondta: „Ne félj!” Ha Istentől feladatot, megbízást kapunk, Ő ad segítséget, hogy megvédje az Ő ügyét. Lássuk meg, Isten miért tart még itt bennünket, és végezzük a ránk bízott munkát. Ha várjuk a megújulást, az ébredést, tegyük azt, amit Isten ránk bízott, szolgáljunk neki örömmel. Gedeon életén keresztül láthatjuk, hogy bátortalan életét bátorrá tette, és a mi félénk életünket is meg tudja erősíteni, hogy a ránk bízott feladatot Neki tetszően el tudjuk végezni.

A beszámolót készítette: Szondi Sára

Vélemény, hozzászólás?