Új helyre költözött a Kertvárosi református parókia és lelkészi hivatal

Bizonyára ismert mindnyájunk előtt, hogy egyházközségünk értékesítésre hirdette meg Rákóczi úti ingatlanát azzal a céllal, hogy annak árából az Északi lakótelepen, a templom mellett, a Kincses-ház folytatásaként újat építsen. Terveinket Isten más módon gondolta megvalósítani: két család azzal a különös kezdeményezéssel állt elő, hogy az 1927-ben épült, kúria jellegű épületünkért két külön helyrajzi számon szereplő, egyenként 80 négyzetméteres, egymás mellett elhelyezkedő lakást ajánl fel cserében. Kádár Zoltán és Máté Irén ügyvédnő közreműködésével a szerződést megkötöttük, s ezt követően, a nyár derekán a költözésre is sor kerülhetett.

A két Erkel Ferenc úti ingatlan a templomtól 30 méterre található, egyikben a lelkészcsalád lakik, másikban pedig a lelkészi hivatal és 3 vendégszoba kapott helyet. Ez lehetővé teszi a későbbiekben akár azt is, hogy segédlelkészi lakást alakítsunk ki benne.

Ezen az új helyen várjuk a testvéreket lelkigondozói/testvéri beszélgetésekre, kereszteléssel, konfirmációval, esketéssel és temetéssel kapcsolatos ügyintézésre.

Az új lelkészi hivatal elérhetősége:

Mátészalka Erkel út 51/a

06/302621777

44/312113

 

Vélemény, hozzászólás?