Isten szeretete

Isten szeretetéről, kegyelméről szeretnék bizonyságot tenni.

Anyám nehéz körülmények között, özvegyen nevelt. Az iskolában vallásoktatásban részesültem, jártam templomba, konfirmáltam. 

Ez mind nagyon jó volt, magvetés a lelki életemben, és mégsem történt semmi komoly változás. 

Ez akkor következett be, amikor az Úr nagy ébredést adott ezen a vidéken, és az evangelizációs szolgálatokon keresztül is megszólított Isten.

Úgy szólított meg, mint József a testvéreit „Jöjjetek közelebb hozzám!- (I. Mózes 45, 4.). 

Ebben a közelségben a testvérek felismerték bűneiket, amit József ellen elkövettek.

Így kerültem én is közel Jézushoz, így ismertem meg Istent igazán és így ismertem meg magamat. 

Ahogy József nem állt bosszút a testvérein, hanem végig csókolta őket sírva, úgy ölelt át engem is az Úr Jézus kitárt karokkal és nem vetette szememre bűneimet.

 Bűnbocsánatot adott, örök életet ígért, velem van a nehezekben, amit annyiszor megtapasztaltam.

– „…és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28, 20.) 

Minden próbatétel tisztogatás a számomra, aminek utólag örülök. 

Az ének szava jut eszembe: „Míg borral és olajjal kimosta sok sebem…” 

Előbb borral, ami csíp és fáj, de aztán az olaj megnyugtat. 

Szeretném engedni magam ennek a tisztogatásnak, hogy majd Vele és sok testvéremmel együtt örvendezhessünk odafent.

Megértettem, hogy Ő úgy szeret, hogy egyetlen Fiát a halálba adta értem, hogy örök életem lehessen, 

és nekem ezért semmit nem kell tennem, csak hálával elfogadnom. 

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
(János 3, 16.)


Olyan jó, hogy ezt a kegyelmet nem csak én, hanem minden ember megkaphatja. 

Kérjük Istent, hogy minél többen elfogadhassák:


„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Titusz 2, 11.)


A mai Napindító gondolatokkal Izsoó János testvérünkre emlékezünk.

Emléke legyen áldott!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük