Imádkozzatok és dolgozzatok!
Bűnös jövevényként Nagyecseden születtem. Nagyszüleim, szüleim, közelebbi rokonságom református vallásúak.
Nagyapám hosszabb ideig kurátora, presbitere volt a nagyecsedi egyházközségnek.
Halála után édesapám is két vagy három ciklusban tevékenykedett a presbitériumban.
Ennek következtében vallást gyakorló családban nevelkedtem.
Az első Bibliával kapcsolatos ismerkedésemet az általános iskola második vagy harmadik osztályos időszakára tehetem.
Ez egy igen emlékezetes esemény volt az életemben. Hittanórára kellett menni az úgynevezett nagyiskolába -ugyanis még a mi gyerekkorunkban Nagyecseden három általános iskola volt.
Két kisebb iskola volt, ahová elsőtől negyedik osztályig jártunk. Az egyik az újtelken, a másik pedig a vári iskola, amely a nagytemplom mellett most a múzeumnak ad helyet.
A nagyiskolába csak az akkori előírt egészségügyi ellátások miatt mentünk (fogászat, védőoltás).
A fehérköpenytől meg általában iszonyodott a gyerek, akkor még inkább.
A nagyiskolához fűződő rossz emlékek miatt nem akartam menni.
Nem hittem, hogy egészségügyi beavatkozás nélkül megúszom.
Édesapámnak szíj ostorral kellett rákényszeríteni az indulásra, részvételre.
A hittanórán igencsak figyeltem a lelkipásztor igemagyarázatára.
Hazaérve a szülőknek szinte szóról szóra visszamondtam a hallottakat. Ez volt József története.
Ezek után már szívesen mentem a hittanórákra, gyermek-istentiszteletekre, majd konfirmáltam.
Abban az időben még nem volt jellemző a „kikonfirmálás”.
Középiskolás koromban még az első és második osztály időszakában szinte minden vasárnap odafigyeléssel részt vettem az istentiszteleteken.
Később már kihagyásokkal. 1965-ben bevonul-tam katonának. Ettől kezdve már csak nagy ritkán – ünnepek, temetések alkalmával – kerestem az Istennel való találkozást.
1974-ben Isten rendelt mellém egy hitet, vallást gyakorló társat, akit Isten színe előtt feleségül vettem.
1974-ben Isten rendelt mellém egy hitet, vallást gyakorló társat, akit Isten színe előtt feleségül vettem.
Isten áldásából született két leánygyermekünk. Én 1970-1990 között egy ún. modem sertéstelepen dolgoztam.
Ez is közrejátszhatott az előbbiekben említett kihagyásokhoz. Gyakran dolgoznom kellett ünnepeken és vasárnap is.
Ebben az időben sokat vétkeztem Isten ellen. A törvény 3. parancsolatát megszegtem. Ezért feleségem is, de különösen édesapám megdorgált, megfeddett.
Viselkedésem szégyen gyalázat a részemről.
1992 után jött a munkanélküliség. Jelentkeztek keringési szívproblémák.
„Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?
Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok nem fiak.
Aztán testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk?
Mert ők rövid ideig saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségben részesüljünk.” /Zsid. 12:7-10/
1994 késő őszén kezdtem visszatérni a gyülekezeti közösségbe a Kossuth téri templomba. Befolyásoló tényező a délelőtti istentisztelet.
Alkalmanként az újtelepi templomba is jöttem délután. Igyekeztem az igehirdetésre nyitott füllel-szívvel odafigyelni és általa épülni, ugyanis volt és van, amit pótolni szükséges.
Különösen az is adta a további indíttatást, hogy édesanyám temetésén a búcsúztató ige alapja a tékozló fiú története volt.
Ezt én nagyon szívembe építettem. Ez nekem szánt üzenet volt.
Az újtelepi gyülekezeti közösségben a feleségem gondnoki megbízatása óta veszek aktívabban részt, főleg a fizikai munkálatokban.
Az újtelepi gyülekezeti közösségben a feleségem gondnoki megbízatása óta veszek aktívabban részt, főleg a fizikai munkálatokban.
Úgy hiszem, hogy Isten ezt a talentumot adta nekem.
Hiszem, hogy ezzel is segítem az egyház és a gyülekezet épülését.
„Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.
Mert ha valaki csak hallgatója az Igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát.
Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.
De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója,
hanem tevékenyen megvalósítja, azt boldoggá teszi cselekedete.” (Jakab 1:21-25)
Végezetül vallom, hogy ima nélkül is lehet dolgozni, de látva, hallva az előttünk lévő példákat, az nem terem jó gyümölcsöt!
Hiszem, hogy Isten Krisztus érdeméért megbocsátott nekem.
Ezzel a Napindító gondolattal Nyíri Guszti bácsira emlékezünk.
Emléke legyen áldott!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!