Isten kegyelme

Bakos Józsefné Trencsényi Gizella vagyok. Heten nőttünk föl itt Mátészalkán. Nem Volt könnyű gyermekkorunk, de felnőttünk szeretetben.

Testvérem, Gaálné Ilonka gyakran elvitt Jóniékhoz házi istentiszteletre, sokszor megfordultunk Biatorbágyon is csendes heteken.

Ilonka nagyon aktív volt, vitte a gyermekeket, s Lengyelné Böskével főztek rájuk, míg a foglalkozások tartottak.

Nekem is sokat jelentettek ezek az alkalmak. Liza néni szolgálatai arra ébresztettek rá, hogy rosszul állok férjemhez: uralkodni akarok rajta, ahelyett, hogy szeretném Krisztusban rossz szokása ellenére.

Liza néni azt mondta: míg teljesen nem adod át a szívedet Krisztusnak, addig nem lesz békességed. Egyszer csak elnyertem.

20 éve vagyok özvegy. Az újtelepi kis közösségben minden vasárnap itt vagyok. Testvérem, Ilonka egyszer a szemembe nézett, s azt mondta: Te itt élsz, ide tartozol. Ezért a közösségért vagy felelős, imádkozz érte. Nagyon a szívemben vannak ezek a szavak. Meg is teszem erőm és hitem szerint.

Lőrincz Ferenczné Esztikével feljártuk az Újtelepet összeírva a hittanosokat, bíztatva, hogy éljenek a lehetőséggel, s megismerjék Istent. Tagja voltam a Nőszövetségnek, fáslit kötöttünk a leprásoknak, tésztát gyúrtunk a szeretetintézményeknek, s az énekkarba is jártam.

Ma már kevesen élnek azok közül, akikkel együtt szolgáltam. Testvéreim közül is csak egy él, ő is hívő lélek.

Kedves bibliai igém az, amikor az Úr azt mondja: „Nem rakok rád nagyobb terhet, mint amit elviselhetnél.”

Ezen az ünnepen is kívánom a testvéreknek, hogy éljék át Isten megújító kegyelmét!

A mai Napindító gondolattal Bakosné Gizike nénire emlékezünk.

Emléke legyen áldott!