Megtartott az Úr

Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt.139:16.

Az elmúlt napokban olvashattuk az Útmutatóban ezt az igét. Bár már olvastam, de most mélységesen megérintett, hogy a Teremtő Isten már akkor maga előtt látta egész életemet, amikor még nem, vagy még alig volt életnek nevezhető létem. Előre látta, könyvében megírta egész életem folyását.

Ez ige kapcsán átgondoltam eddigi életemet, és arról szeretnék bizonyságot tenni, hogy milyen csodálatos Isten forgatókönyve, hogyan formálta életemet, hogy akarata beteljesedjék.

Kicsi gyermekkoromtól egészen a családalapítás időszakáig hozzátartozott az életemhez, családunk életéhez, hogy vallásos életet éljünk. Rendszeres templomba járók voltunk szüleimmel együtt. Mint minden református gyermek, én is konfirmáltam. A konfirmáció anyagát elsajátítottam, kiválóan vizsgáztam is belőle. Konfirmáláskor lelkipásztorom a következő igével adott áldást életemre. „Igyekezzenek a jó cselekedetekben elől járni azok, akik Krisztusban hívőkké lettek.” (Tit. 3 :8). Akkor nemigen gondolkodtam el ennek az igének az üzenetén. Életem a megszokott módon folytatódott. Hallgattam a prédikációkat, jól éreztem magam a templomban a fiatalok nagy közösségében. De valahogy az Isten üdvözítő kegyelmét, Jézus értem hozott áldozatát, a bűnből való szabadulás lehetőségét nem hallottam meg. Isten nem nyitotta meg fülemet, hogy „hallván halljam” és hogy megismerjem azt az igazságot, amelyet egykori lelkipásztorom konfirmációkor a szívemre helyezett.

Ezután egy hosszabb hallgatás időszaka következett életemben – amikor is nem kerestem az Istennel való kapcsolatot. De Isten könyvében úgy volt megírva a folytatás, hogy találkozhattam gyülekezetünk egyik tagjával, Bakosné Gizike nénivel, aki tanítványként próbálta egyengetni utamat. Mint lelki anya törődött életemmel. Elvitt magával egy csendes heti alkalomra, ahol bár előbb „erős voltam”, hiszen úgy gondoltam, engem nem érint, amiről ott beszélnek, hiszen én nem vagyok bűnös, én jó ember vagyok. A következő igét kaptam ezen az alkalmon: „Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten.” (Zsolt. 46: 11). Ez ige fölött valóban elcsendesedtem, és megnyílt előttem életem rútsága, mulasztása, rám szakadt minden bűn, ami csak eszembe jutott, hogy elkövettem. Sok isten volt addigi életemben: a karrier, a munka, a család, de akkor Isten rádöbbentett, hogy mindez múlandó. Nem erre van szükségem, hanem Őrá, az Örökkévalóra, aki be tudja tölteni életemet.

Megérthettem, elfogadhattam Jézus Krisztus értem való áldozatát és Isten bűnbocsátó kegyelmét. Ekkor kezdett életem más irányt venni. Isten kezébe vett, mint fazekas az agyagot. Örültem, hogy megismerhettem Isten üdvözítő kegyelmét. Jól éreztem magam ebben az állapotban éveken keresztül. De Isten – éppen úgy, mint a terméketlen fügefán – az én életemben sem látta a gyümölcsöt.

Talán ezért kaptam („örök”) életmentő próbákat. Sorra jöttek a műtétek, kezelések, három is egymás után.  Már a „halál árnyékának völgyében” jártam, de elmondhatom az igét, hogy nem féltem. Tudtam, hogy csak az történhet velem, ami az élet könyvében már meg van írva, hogy „egy hajszál sem eshetik le fejemről az én Atyám akarata nélkül”. Az Istennel való szoros kapcsolat, a testvérek imádsága átsegített a nehéz testi megpróbáltatásokon. Mindennek most volt l0 éve.

Megtartott az Úr, mert a megírt napoknak még nincs vége. Megtartott, mert használni akart, szolgálatot akart rám bízni. Megtartott, hogy a körbe kapált fügefa végre ne csak a leveleket hozza, hanem gyümölcsöt is teremjen. Isten szolgálatokkal bízott meg. Hiszen a hívő életben a hit és a cselekedet összetartoznak. A hitből fakadó cselekedet a szolgálat. Ő adott indíttatást és Ő adott erőt a végzéséhez.

Szeretném egész életemben az Urat szolgálni, úgy, ahogy Ő akarja, és amennyit Ő vár el tőlem. Ő ma is formál, próbákkal és nehézségekkel látogat, de tudom, hogy aki elkezdte bennem a jót munkálni, be is fejezi, hogy az Ő képére és hasonlatosságára formál ama napra, amikor találkozhatok Vele dicsőséges trónjánál.

A mai Napindító gondolattal Bíró Istvánné Margó néni életére emlékeztünk.

Emléke legyen áldott!