Szívem nem fél, benned remél

„Áldjátok az Urat mindnyájan, ti akik az Úr szolgái vagytok. 

Emeljétek fel a kezeteket és áldjátok az Urat!” (Zsolt. 134,1-2)

Igenis van miért áldani az Urat egész életünkben.
Ugyanis jött a hír január 9-én az unokámtól: Dédi meg akarjuk keresztelni a négy gyermeket. (Két családé.)
Megrendültem bele, mint a tanítványok együtt imádkozva „megrendült bele a hely”.
Nem magukért imádkoztak, hanem a Krisztus ügyéért, hogy tovább tudják hirdetni a feltámadt Krisztust erőnek lelkével.
Ez volt a válasz. „Megrendült a hely.”

Olyan régen óhajtott vágyam volt, hogy megkereszteljük a gyermekeket.
Lehet, kellett hozzá ez a szívbetegségem is, hogy mindenki belerendüljön.
„Ahol az Úr jelen van, ott bele remeg a föld.”
Meghallgattatott az imádságom, és a könnyeim tömlőbe szedetett.

Nagy örömünkre 2011. január 16-án ez megtörtént.
Igaz a lelkészünk megbetegedett, ezért Bodnár Enyedi Éva lelkipásztor keresztelte meg, nem hanyagolhattuk tovább.
Egy kis versikét is mondtak a gyermekek – Bence, Botond, Fruzsina és Tamara –, egy fogadalmat.

„Református gyermek vagyok,
amíg élek az maradok.
Megígérem, megfogadom,
hogy hitemet holtig vallom.”

Megköszönve a lelkésznőnek és a gyülekezetnek ezt a csodálatos örömünnepet, hogy velünk együtt örültek.
Az énekeink a 87. Zsoltár 1-7 verse volt, a záróének pedig a 431. Dicséret.
„Megmaradjunk mindvégiglen, minden mi gyermekeinkkel az igaz hitben.”

Mai Napindító gondolatunkkal Török Sándorné, Margit nénire emlékeztünk.

Emléke legyen áldott!