Emlékek
Lengyel József egy mátészalkai paraszt család ötödik gyermekeként született 1916-ban.
Édesapja szigorú, szorgalmas, munkát szerető ember volt.
A maga módján Istenfélő, templomba járó volt, amit a gyerekeitől is megkövetelt.
Egy időben presbiter is volt. Hálával emlékezett rá, mert hasznára volt a példamutató élete.
Édesanyja Istent szerető, melegszívű, a szegényekhez mindig lehajló nő volt.
„Bennünket sok özvegyasszonyhoz elindított teli kosárral – Karácsony előtt, disznótor után – hogy nekik is legyen békés ünnepük.”- írta visszaemlékezéseiben.
Sok munkája között volt gondja arra, hogy a gyermekeit Isten szeretetére és ismeretére nevelje, valamint a testvéri összetartásra.
Lengyel József négy éves korában agyhártya és súlyos tüdőgyulladás betegségbe esett,
már az orvos is lemondott róla, de Istennek más terve volt.
Meggyógyult, majd évekkel később ez a csodálatos gyógyulás is közrejátszott abban, hogy elindult Isten felé.
Az édesanya őt tanította meg kenyeret sütni és a házi munkákra is, aki akkor már komoly szívbeteg volt.
Nemsokára, 49 évesen eltávozott, Lengyel József akkor 16 éves volt.
Az ő feladata lett a család ellátása, 12 éves húgának a házi munkákra való tanítása.
Mátészalkán is megalakult a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) melynek a tagja lett, bibliaolvasó lett, megismerte Jézust az ő Megváltóját.
Kovács Péter gazdasági KIE titkár és Sipos Károly lelkész segítették a lelki növekedését.
Többek között Szamosszeg, Cégénydányád, Nyíregyháza, Debrecen adtak helyet az ifjúsági hitmélyítő konferenciáknak, ahova kerékpárral mentek a Szalkaiakkal.
Kincses Endre lelkész javaslatára 1950-ben a presbitérium tagja lett, majd 1953-ban gondnokká választották.
Az egyházi megbízatást mindig szolgálatnak tekintette és kérte az Urat, hogy esküjéhez hűen teljesíthesse azt.
Földi életét 1997-ben fejezte be.
„Áldom és magasztalom Istent azért, hogy erősen fogta a kezem és minden körülmény között megóvott bukásoktól és veszélytől.
Mert buktató az volt bőven. Nekem semmi sem volt könnyű, mindenért külön harcot kellett folytatnom.
Mindig éreztem Isten jelenlétét a nehézségekben.
Külön áldom az én Megváltómat, hogy mellettem volt a világháború harcmezején, megtartott, bátorított Igéje által.
Áldom érte, hogy a hit fegyvere is velem volt, a Bibliám.
Nem bántam meg soha, hogy a világ szerint Jézus bolondja lettem, és követem Őt.
Mert tudom – Jóbbal együtt – hogy az én Megváltóm él és egykor porom felett megáll.
A küzdelmes harc után épületem van nála, Örök életem!” – írta naplójába.
A mai Napindító gondolattal Lengyel József testvérünkre emlékeztünk.
A megemlékezést a hálás unoka, Lengyel Zoltán írta, aki gyülekezetünk presbitere.
Emléke legyen áldott!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!