AZ ÉN X-EM

Nagyné Gerzsenyi Éva vagyok a Fényeslitkei Református gyülekezet tagja. Pár napja a kisebbik lányom megvette a Biblia Neked címmel megjelent fiataloknak szóló interaktív Bibliát, melynek az ötödik oldala majdnem üres. Középen van egy pont, ami Istent jelöli, és az a feladat, hogy jelöljük be a saját helyünket egy X-szel, hogy milyen közel vagy távol érezzük magunkat Istentől.
Panna elém rakta és megkérdezte, hogy anya hova tennéd magadat most?
Én ezen nagyon elgondolkodtam és sok minden eszembe jutott.

Egy kis beregi településről Barabásból származom, református szülők első gyermekeként. Apukám és az anyai nagyapám is presbiter volt. Nagymamám tanított meg imádkozni és vele jártam templomba. Gyerekkoromban egy csodálatos lelkészünk volt. Eljártam a hittanórákra, hittantáborba, konfirmáció előkészületre, és amikor a konfirmációra került a sor büszkén álltam kint az Úr asztalánál és nem azért, mert a szüleim azt akarták. Nem volt rajtam nyomás vagy kényszer, nem letudni akartam, mint sokan.

Ezekben az években, ha lett volna egy ilyen Bibliám, akkor az X-em biztosan Isten mellé teszem.
Aztán jött a középiskola és az úgynevezett „gondtalan fiatalság”. Az én X-em ezekben az években nem talált volna a lapon helyet, vagy csak a legtávolabbi sarokban. Akkor is imádkoztam minden este, de mégis távol voltam Istentől. Nem éreztem szükségét, hogy eljárjak templomba és az egyházi alkalmak teljes egészében elmaradtak.

1998-ban férjhez mentem, természetesen volt egyházi szertartás is. Az esküvőnk után Kisvárdára költöztünk.
2002-ben megszületett Zsófi lányunk, akit Tiszatelken kereszteltünk meg. Az ok nagyon egyszerű volt: az esküvőnk Barabásban volt, így legyen a keresztelő Tiszatelken mert a férjem oda való. Gyakorlatilag megosztoztunk a helyeken, nem volt állandó gyülekezetünk.

2005-ben húsz évvel ezelőtt Fényeslitkére költöztünk. Zsófi itt kezdte az óvodát, Panna itt született 2007-ben. Akkor már nem volt kérdés, hogy hol kereszteljük meg a kicsit. A gyerekek óvodás koruktól kezdve jártak Gyermek istentiszteletre, én pedig velük együtt kezdtem járni újra templomba.
Először csak azért, hogy ne menjenek egyedül, aztán egyre jobban éreztem, hogy évekig hiányzott valami az életemből. Egyre jobban vártam a vasárnapi alkalmakat és csak nagy ritkán maradhatott ki egy-egy istentisztelet. Kezdtem magam újra úgy érezni, mint gyerekkoromban és az X-em is beljebb került a sarokból. Először csak az istentiszteletre jártam el, majd szép lassan egyéb alkalmakra is.

12 évvel ezelőtt részt vettem az első családi héten, mint segítő. Nagyon sokat adott nekem ez a hét és azóta egyetlen nyár sem maradhatott ki, hogy ne legyek ott. Testileg egyre jobban elfáradok a végére, de lelkileg feltöltődve fejezem be. A többgenerációs hét Berekfürdőn is szerves részét képezi a családi életünknek.

A férjem X-e mindig sokkal távolabb volt és van, mint az enyém, de mindig támogatott engem és a lányokat. Soha nem mondta, hogy ne menjünk, sőt néha ő is részt vesz az alkalmakon.

Közben a lányok kinőtték a gyermek istentisztelet székeit és a konfirmálás után büszkén ültek be a nagy templom padjaiba. Zsófi lányom már lediplomázott, csecsemő és kisgyermek nevelőként bölcsődében dolgozik.  Panna most fog érettségizni és a jövőjét lelkészként képzeli el. Beadta a jelentkezését a Debreceni református Hittudományi Egyetemre. Nagyon büszke vagyok rájuk.

Persze a mi életünkben is voltak tragédiák, betegségek, próbatételek. Ilyenkor még többet imádkoztam. A férjem műtétje kapcsán döbbentem rá, hogy én eddig mindig csak kértem Istentől, de soha nem köszöntem meg amit kaptam. A műtét után voltam először hálás. Nagyon jó érzés volt kimondani, hogy köszönöm Istenem.

Tavaly novemberben eljutottam egy különleges hétvégére Mályiba. Elég könnyen igent mondtam arra, hogy megyek, de az indulás pillanatában valami húzott visszafelé. Végül lesz, ami lesz alapon elmentem.

Az első napon egyáltalán nem találtam a helyem, éjszaka azt gondoltam, hogy hazamegyek. De maradtam és mindig hálás leszek az Úrnak, hogy adott nekem erőt és kitartást. Ennyire közel soha nem éreztem magam Istenhez. Sokat tanultam magamról, a kapcsolatomról Istennel. Olyan dolgok felszínre kerültek, amelyekről elfeledkeztem és nem gondoltam, hogy meghatározták az életemet. Mindig hálás leszek Tiszteletes asszonynak amiért ide elküldött és bátorított.

A Cursillo után elkezdtem járni bibliaórára. Még soha nem voltam eddig, de mindig vágytam rá. Valami mindig visszatartott. Az ördög ereje erősebb volt, mint az én vágyakozásom. Féltem, hogy hogyan fogadnak majd, de egy nagyon jó közösségre leltem. Szerdánként alig várom a 18 órát. Persze még nagyon hosszú út áll előttem és még van hova fejlődnöm, de úgy érzem az X-em egyre közelebb kerül Istenhez.

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4:13)

SDG

Nagyné Gerzsenyi Éva
Fényeslitke